Létrehozva: 2021.08.26.

Orbán Viktor megható módon gratulált a paralimpia első magyar aranyérméhez

A tokiói paralimpia női párbajtőr egyéni döntőjében Veres Amarilla első helyen végzett.

A tokiói paralimpia női párbajtőr egyéni döntőjében Veres Amarilla a kínai Csing Zsunggal találkozott, akit 15:12-re legyőzve megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét.

Elképesztő teljesítményéhez Facebook oldalán gratulált a tokiói paralimpia első aranyérmes magyar sportolójának Orbán Viktor.

„Megvan az első! Bravo, Veres Amarilla! ” – írta Orbán Viktor.

A győzelemig vezető úton az elődöntőben és a fináléban a legjobbak közé tartozó két kínai vívót kellett legyőznie. Arra a kérdésre, hogy ez hogyan jött össze neki, azt mondta: „hát először is egy nagy csapatmunka volt, egyedül nem sikerült volna”.

Kiemelte, hogy edzőjének, Kovács Ivánnak a taktikáját sikerült valóra váltania, elképzelték, hogyan kellene ennek kinéznie, hogyan kellene őket megverni, és ez most sikerült.

„Egyrészt nagyon büszke vagyok, hogy tökéletesen végre tudtam hajtani azt, amit előre megbeszéltünk. Másrészt pedig elkapott a flow és egyszerűen csak élveztem a vívást, ennek a kettőnek a kombinációja volt, amit lehetet látni” – mondta Veres Amarilla az MTI-nek értékelve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról