Létrehozva: 2021.07.09.

Megsülnek az utasok a klíma nélküli villamosokon, Karácsony Gergely mégsem tesz semmit

Kiderült, 11 fok különbség is lehet a légkondicionált és a nem klímás villamos járatok hőmérséklete között.

Karácsony Gergely kampányában fontos szerepet játszott, hogy végig járta a metrókocsikat és hőmérővel mérte meg azt forróságot, amit az utasoknak el kell viselniük. Ekkor megfogadta, hogy ha a fővárosiak megszavazzák főpolgármesternek, soha többé nem kell megfőniük.

Ezzel szemben kinevezése óta már két év is eltelt, mégsem tett semmit a tömegközlekedésen uralkodó nyári forráság ellen.

Brutális a hőség a villamosokon.
Fotó: Metropol

Sőt inkább mindennek a tetejében, még klíma nélküli villamosok beszerzését is jóváhagyta. Így kijelenthető, hogy Karácsony Gergely hazudott, csupán azért, hogy minél többen szavazzanak rá.

A Metropol hőmérővel járta a villamosokat, hogy megnézze mivel kell az utazóknak megküzdeniük nap, mint nap a kánikulában.

  • A Tátra villamoson 36 fokot mértek. A klímával nem rendelkező járművön, még nagyobb lett volna a hőség, ha a nyitott ablakokon a menetszél nem „hűti” le az utasteret.
  • A Ganz villamoson volt a legnagyobb a forróság, ott 38 fokot mutatott a hőmérő. Két megálló után már ömlött az emberről a víz.
  • A lap a klímás CAF villamoson is megmérte a hőmérsékletet. Ott a légkondi hatására 27 fokot mértek.
  • Az egyik utas, az alkarját égette meg az ablaknál lévő fémcsíkra támaszkodva az 1-es villamoson
    Fotó: Metropol olvasói fotó

    A villamosokhoz hasonlóan a buszokon is hőség van. Bár azok esetében, jóval több klímás jármű rója az utakat, de így is sok panasz érkezik arra, hogy nem működik a légkondi. A Metropol a buszokon is mért, ott 36 fokot mutatott a hőmérséklet. A busz új volt mégsem ment a klíma rajta.

    origo.hu

    Dárdai Pál megerősítette, hogy kirúgják a Herthától: így vigasztalódik a magyar edző

    origo.hu

    Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

    mindmegette.hu

    Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

    mandiner.hu

    Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

    life.hu

    Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

    mandiner.hu

    Becsempészte a kitiltott zászlót, összetörte a trófeát az Eurovízió nembináris győztese (VIDEÓ, FOTÓ)

    origo.hu

    Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

    ripost.hu

    Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

    INSIDER

    Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

    INSIDER

    Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

    INSIDER

    Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

    INSIDER

    Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!

    INSIDER

    Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

    INSIDER

    Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

    INSIDER

    „Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!