Létrehozva: 2021.07.23.

Nincs vége a jégesőveszélynek, őrült időjárással jön a hétvége

A pénteki időjárás nem sokban különbözik majd a csütörtökitől; gomolyfelhőzet, közepesen meleg idő, de a hétvégén már érdemes lesz vigyázni.

Különös időjárás jön a hétvégén. Pénteken sok napsütésre számíthatunk, gomolyfelhőkkel. Zápor inkább északkeleten, illetve a Nyugat-Dunántúlon fordulhat elő. A hőmérséklet 26 és 30 fok között alakul. Gyenge marad a változó irányú szél. Miközben péntekre négy megyére (Baranya, Somogy, Vas, Zala) adtak ki első fokú riasztást zivatar miatt, vasárnap az egész országra első fokú riasztást rendeltek el zivatar, több helyen hőség miatt is. Az első fokú zivatarjelzésénél fontos tudni, hogy elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Nincs vége a jégesőveszélynek (Fotó: Máté Krisztián/Ripost)

Szombattól három napon át tartósan eléri vagy meghaladja a hőmérő higanyszála a 30 fokot, sok napsütés, igazi strandidő várható. Csak kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen, és ezekből sem alakul ki csapadék. A délnyugati szél néha megélénkül. 31-32°C köré melegszik a levegő – írja a köpönyeg.hu.

Hétfőn aztán nyugat felől gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet, de inkább csak északon és nyugaton fordulhat elő frissítő zivatar, zápor.

A déli, délkeleti szél többfelé lesz erős, zivatarok környezetében viharos. 30-35 fokos, országos hőség valószínű. Hétfőre öt megyére kettes fokozatú riasztást adtak ki a hőség miatt.

origo.hu

Nagy bejelentést tett az Újpest labdarúgócsapata

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Házasság első látásra – Fény derült Laci új párjának múltjára: Palik László, eljegyzés és szakítás

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben