Létrehozva: 2021.06.23.

Elárulta a meteogyógyász, miért veszélyesebb a mostani brutális hőhullám a szokásosnál

Tombol a nyár. A sivatagi forróság miatt kiadták a riasztást. Csütörtökön akár 40 fok is lehet – figyelmeztet a meteogyógyász. Enyhülés csak péntektől lehet. 

A sivatagi forróság miatt kiadta a riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőmérséklet egyre nő, szerdán és csütörtökön akár 40 fok is lehet, ami hőérzetben még több. Ha napon vagyunk, akár 45 fokos hőmérséklettel is kell számolnunk – figyelmeztet dr. Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Dr. Pintér Ferenc szerint a mostani forróság több okból is veszélyes, például kiszáradást is okozhat. Fotó: Facebook

„Egy kifejezetten tartós és nagyon erős hőhullámot tapasztalunk meg. Ez most többszörösen rosszabb az éves, szokásos elsőhöz képest, mivel egy nagyon hűvös tavasz után érkezett. Az éves első hőhullámnál még nem alakultak ki azok a megfelelő praktikáink, amivel védekezünk az ilyen forróság ellen és a szervezetnek problémás az alkalmazkodás, még nem volt ideje fokozatosan átállni” – mondta a Ripost kérdésére dr. Pintér Ferenc.

A meteogyógyász szerint szokatlan, hogy a vörös kódot napokra kell elrendelni. Az első hőhullám nem szokott egy hetet meghaladó lenni. Ez igen ritka, ami azt jelenti, hogy az ilyenkor szokásosnál is komolyabban kell venni a hőség elleni védekezést”.

Megnő a balesetek, infarktusok, és sztrókok száma

Még az egészséges szervezetet is megviseli ez a sivatagi forróság. Fotó: Shutterstock

Mindenkit megvisel ez a hőség, nem csak a front érzékenyeket. Az időseket, krónikus betegeket, a kisgyermekeket még inkább fokozottan védeni kell a hőségtől. Ilyenkor még az egészséges emberek is sokkal figyelmetlenebbek, agresszívebbek lehetnek.

„A tartós forróság miatt egyre jobban kifárad a szervezet, mivel éjszaka nem tudunk aludni, csak forgolódunk, emiatt másnap ismét kimerülten ébredünk. Megszaporodnak a rosszullétek és megnő az infarktusok és sztrókok száma, mivel a nagy meleg élettanilag nagyon kedvezőtlenül befolyásolja a keringési rendszerünket” – figyelmeztet a szakember.

Komolyan kell venni a védekezést

Ilyenkor a tűző napon nagyon erős a napszúrás veszélye. „Komolyan kell venni a védekezést, mert kiszáradhatunk, aminek életveszélyes következményei lehetnek. Roppant fontos a megfelelő folyadék bevitel. Figyeljünk a veszélyeztetett korcsoportokra, a kisgyermekeket, időseket itatni kell, mivel nekik nincs szomjúság érzetük. Ha sztrókra, infartkusra utaló jelek vannak, hívjunk orvosi segítséget. Lehetőleg tartózkodjunk, minél többet a hűvös szobában, árnyékban. És még egy fontos dolog: ne hagyjunk gyermekeket, állatokat a parkoló autókban” – figyelmeztet a szakember.

Csak pénteken jön enyhülés

Pénteken nyugat felől jön majd egy hidegfront és az fokozatosan véget vet a hőhullámnak. A nyár viszont marad, 25-30 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk.

origo.hu

A Barcelonán röhögnek a Real Madrid sikere után - BL-mémek

ripost.hu

Érkezik a bolygóvonat: ezeknek a csillagjegyeknek hoz szerencsét

borsonline.hu

„Jó lenne végre megismerni a nővéremet” – Örökbe adott testvérét keresi Tímea

vg.hu

Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

mandiner.hu

Brutális orosz „csodafegyver” aprítja az ukrán védelmet – zárul a putyini harapófogó

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

mindmegette.hu

Az étel, amit örök rejtély övez: mi így készítjük a borsos tokányt sok-sok szafttal

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péterről megdöbbentő videó készült, egyre súlyosabbak a pszichés tünetei

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

Ismeretlen jármű jelent meg a fővárosban, megdöbbentek a helyiek

INSIDER

Vigyázz! Már itthon is támad a kullancslégy

INSIDER

Leszakad az ég, miközben autóban ülsz? Ezekre figyelj, ha zivatarban vezetsz!

INSIDER

27 fok, napsütés: visszatér vasárnapra a nyár