Létrehozva: 2021.04.28.

Előnybe kerül az a fodrász, kozmetikus, mesterember, aki beoltatta magát – Ezek most a szabályok

A maszkviselésen és a higiéniai szabályok betartásán túl arra is van lehetőségük a vendégeknek, szolgáltatások megrendelőinek, hogy csak beoltott szakember segítségét vegyék igénybe. Biztosan sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel, ezért érdemes nekik is beoltatniuk magukat.

Újra kinyitottak a fodrászatok, kozmetikusok, műkörmösök és masszőrök. Az ő szolgáltatásuk igénybevételéhez nem kell majd védettségi igazolvány, de előnyben lesz közülük, aki fel tudja mutatni a védettséget, mert szívesebben veszik igénybe azok szolgáltatásait, akiknél nagyobb biztonságban érzik magukat a megrendelők.

Egy Facebook-csoport egyenesen összegyűjti azokat a szolgáltatókat, akiket már beoltottak covid ellen, a lista bárki számára elérhető. A civil kezdeményezés azért indult, hogy aki szeretné, ki tudja választani az olyan kozmetikust vagy fodrászt, aki már be van oltva.

„Sokunknak fontos, hogy amikor szolgáltatókhoz megyünk és ott eltöltünk pár órát, akkor nagyobb biztonságban érezzük magunkat. A maszkviselés, fertőtlenítés és más szabályok betartása mellett biztonságérzetet adhat, ha olyan szolgáltatónál vagyunk, aki maga is oltott már. Írd le, hogy milyen szolgáltatást nyújtasz és oltva vagy-e már„ – szól a felhívás.

Több szolgáltató csatlakozott a csoporthoz és sokan vannak olyanok is, akiknek számít, hogy védett személyhez menjenek fodrászatba, kozmetikushoz. Sok szülő jelezte, hogy a beoltatlan gyermekét inkább vinné védett szolgáltatóhoz, mert fél, hogy a brit mutánst elkapja a csemete.

Folyamatosan oltják az embereket Magyarországon, csak így állítható meg a járvány. A beoltottak száma 3.679.730 fő, közülük 1.711.723 fő már a második oltását is megkapta – írja a koronavirus.gov.hu.

Az egyik népszerű fodrászatlánc úgy igyekszik biztonságossá tenni a szolgáltatását, hogy weboldalon és applikáción keresztül is lehet időpontot foglalni.

- Mindig sms-ben értesítenek, hogy elindulhatok. Saját applikációval követhetem nyomon, hol állok a sorban virtuálisan. Egy órával, fél órával és 20 perccel a szükséges érkezés előtt küldenek értesítőt – mesélte a Ripost-nak a kétgyermekes anyuka, Varga Judit. – Nekem ez sokkal átláthatóbb és egyszerűbb, pontosan tudom, mennyi idő alatt érek oda, nem kell várnom és alig találkozom másokkal.

 

Minden részlet számít A járványügyi szabályok részleteiről több fodrászt is megkérdeztünk. A fodrászok a négyzetméter alapú vásárlási létszámot és a maszkviselést is komolyan veszik. - A maszk viselése mindkét fél részéről a kezdetektől kötelező. A létszámkorlátot úgy tartjuk be, hogy fodrászonként csak egy vendég tartózkodhat bent - meséli lapunknak egy budapesti fodrász. Vannak kivételek: a szabályozás szerint egy kiskorúval egy felnőtt kísérő bemehet a fodrászüzletbe. A fodrászoknál a kezdetektől fontos a higiénia betartása. Minden vendég érkezése előtt a fésűtől a hajszárítóig alaposan megtisztítják és fertőtlenítik a felszereléseket.

 

Mostantól már minden, még nem beoltott és érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten időpontot foglalni az oltására. Elérhetőség: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak

INSIDER

Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében

INSIDER

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

INSIDER

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem árt átválogatni a boltban: ez az oka!