Létrehozva: 2021.03.19.

OMSZ: felszólítjuk Hadházy Ákost, hogy fejezze be a rémhírkeltést

Az Országos Mentőszolgálatnak elege lett, cáfolják a baloldali politikust és arra kérik, ne akadályozza a munkájukat.

Hadházy Ákos politikus pénteken egy fényképre hivatkozva hazugsággal vádolta meg a mentőket. Kiderült: valójában ő hazudott. Azt állítja, hogy „a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit a kormány és az OMSZ hivatalosan állít”, hiszen szerinte egyetlen nap alatt országszerte valójában nem 4400, hanem több mint 5900 esetet kellett a mentőknek ellátni, ami azt bizonyítja, hogy „a rendszer gyakorlatilag összeomlott”.

Fotó: Facebook

A politikus állításaival szemben a valóság az, hogy az Országos Mentőszolgálat a jelzett napon, azaz 2021. március 16-án országosan összesen 4369 feladatot látott el. A Hadházy Ákos által megosztott fényképen a 6000 közeli szám nem a végrehajtott feladatok, hanem az egy nap alatt beérkezett telefonhívások száma – magyarázza az Országos Mentőszolgálat.

Kifejtették: a bejövő hívások nem mindegyike igényelt mentőőautót, több esetben is a telefonáló csak információt kért.

„A mentőszolgálat ezekben a napokban rendkívüli terhelés mellett dolgozik, de bajtársaink példamutatóan helytállnak ebben a nehéz időszakban, így az Országos Mentőszolgálat működőképessége, a mentőellátás az ország minden területén biztosított” – hangsúlyozták.

Hadházy Ákos ezt megint benézte (Fotó: MTI)

„Kérjük Hadházy urat, hogy vonja vissza alaptalan vádjait, és a tisztelt politikai szereplőket, hogy valótlan hírekkel, információkkal ne ingassák meg a lakosság mentőkbe vetett bizalmát, ne hátráltassák a frontvonalban dolgozok munkáját ilyen és ehhez hasonló álhírekkel” –szólítja fel a politikust az Országos Mentőszolgálat.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak