Létrehozva: 2021.03.01.

Mától tényleg tilos a hálapénz, így buktatják le a szabályszegőket

Márciustól ellenőrzi a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknál a hálapénz elfogadását.

Már munkába állt a titkosszolgálati módszereket és eszközöket is használó Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztálya. Március 1-jétől megbízhatósági vizsgálatokkal keresik a korrupt, például hálapénzt követelő orvosokat.

A főosztályon belül három osztályra tagozódott 46 hivatásos rendőr – négy rendvédelmi igazgatási alkalmazott támogatásával – a hálapénzt elfogadók leleplezését kapta feladatul. Minderről Samu Attila dandártábornok, a Belügyminisztérium sajtófőnöke beszélt elsőként Mennyi az annyi? Az attól függ, milyen panasszal fordul az orvoshoz a beteg. Egy agyi mûtét után akár 250 ezer forintot is elkér hálapénzként a sebész
Fotó: Shutterstock „Egy négyéves folyamat harmadik lépéseként idén mintegy kétmilliárd forintot adott a korány az NVSZ korrupció elleni fellépését segítő létszámfejlesztésre.” A hatékony küzdelmet szolgálja a 2020–2022 közötti időszakra szóló, középtávú Nemzeti korrupcióellenes stratégia is. A Bolcsik Zoltán vezérőrnagy vezette NVSZ létszámfejlesztése évek óta tart, hiszen 2014-től a szervezet alaptevékenységként látja el a korrupcióellenes tevékenységgel összefüggő kormányzati feladatok összehangolását – olvasható a Életbe lépett továbbá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény, aminek lényeges eleme, hogy az egészségügyben dolgozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kellett arról, hogy átlépnek-e ebbe a jogviszonyba. „A fentiek értelmében a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) március 1-jétól alkalmazhatja a megbízhatósági viszgálatot, ami az egészségügyi szolgálati jogviszonyt választókra vonatkozik. A vizsgálat akár névtelen bejelentésre is elindulhat, ügyészi engedély alapján, de egy személy ellen évente legfeljebb három alkalommal.” A megbízhatósági vizsgálat olyan, a valóságban is előforduló élethelyzet mesterséges kialakítása, amely lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a vizsgált személy eleget tesz-e a jogszabályokban előírt hivatali kötelezettségének, hogy befolyásmentesen látja el a feladatát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki