Létrehozva: 2021.02.14.

Felrobbantotta a netet Zente: nagyija kölcsönözte a szemüvegét a Müller Cecília-jelmezhez

A 9 éves őrbottyáni Zentének nagyija kölcsönözte a farsangra a szemüvegét, mert a kisfiú Müller Cecíliának szeretett volna öltözni. Végül nemcsak az iskola farsangot nyerte meg, de az interneten is nagy siker aratott.

Megőrül az internet a magyar kisfiúért, aki idén Müller Cecília-jelmezt öltött a farsangon. A kilenc éves, őrbottyáni Zente édesanyja a TV2 Tényeknek elárulta: a kisfiú maga szeretett volna a tisztifőorvos „bőrébe bújni” az iskolai ünnepségen, mert szinte minden nap szerepel a tévében, a versenyt pedig meg is nyerte.

Fotó: illusztráció

„A jelmezhez alig kellett valami: egy kölcsönkapott paróka, édesanyám szemüvege – kiszedtük belőle az üveget – egy nyaklánc kereszttel, egy operatív törzs-kaspót csináltunk itthon kartonból, kinyomtattam rá egy címert és egy ezeréves régi blúz” – sorolta Zente édesanyja, Szántó Veronika a TV2-nek, aki azt is hangsúlyozza: a céljuk nem a gúnyolódás volt, és remélik, hogy Müller Cecília is jót nevetett a kreatív jelmezen.

„Azt gondolom, hogy annak öltöznek be a gyerekek, akit ismernek, és sajnos ebben a vészterhes időben eléggé ismerik az operatív törzs tagjait, még akkor is, ha nem ülnek éjjel-nappal a tévé előtt. Mi csak mosolyt szerettünk volna csalni az arcokra ebben a lehetetlen, szomorú helyzetben” – mondta el az édesanya.

 

Zente jelmezét a közösségi oldalakon egyébként már több mint 10 ezren kedvelték.

Müller Cecílián kívül egyébként Győrfi Pál is igen népszerű a farsangokon.

„Remélem, hogy a védőoltások segítségével mielőbb túl leszünk ezen a járványon, a gyerekeink pedig nem egy sötét korszakra fognak majd emlékezni, hanem egy olyan időszakra, amikor sokat tanultak az egészségmegőrzésről” – nyilatkozta az OMSZ szóvivője.

3 tény, amit nem biztos, hogy tudtál Müller Cecíliáról

Főszerepet kapott egy rajzfilmben Nemcsak szájhagyomány útján lett mesehős, hanem egy népszerű mesefilmben is. Vass Mónika és Tavaszi László animációs kisfilmjeit rengetegen látták, Müller Cecíliát is megrajzolták és beleépítették a koronavírusról szóló meséjükbe. Az unokáinak is van nyunyókája Müller Cecília intelmét követően elárasztották az internetet az alvójátékok. Kiderült, sokaknál valóban Nyunyóka a neve, de a Nyunyu, Rongyika, Bögyi, Dodócska, Morzsi, Bolyka és Csucsu is szerepel. Müller Cecília magas fokú empátiáról, kedvességről tett tanúbizonyságot, hiszen kedvenc alvókája minden gyereknek van. A mezőfalvi plébánia világi lelkipásztora Müller Cecília a nyakában egy keresztet hord, amit nagyon régen kapott ajándékba egy szeretett családtagtól, és ami kifejezi keresztény hitét is: világi lelkipásztor a mezőfalvi Nagyboldogasszony plébánián. Kristofy Valter plébános elmondta: önzetlenül segített a misén, a hitoktatásban, lelki problémáival bárki hozzá fordulhatott. A helyiek azóta is szeretettel gondolnak és felnéznek rá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára