Létrehozva: 2021.02.25.

Kiadták a figyelmeztetést: sűrű köd csap le az országra

Több megyét érintő riasztást adtak ki a köd miatt a meteorológusok. A fagypont közeli helyeken ónos esőre is számítani kell.

Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt.

Drámaian romlanak a látási viszonyok, sűrű ködre nagyobb területen elsősorban a Duna vonalától keletre lévő tájakon lehet számítani. A fagypont alatti területeken néhol gyenge ónos szitálás is előfordulhat – írja az OMSZ.

Köd miatt figyelmeztetnek a szakértők
Fotó: OMSZ

Csütörtök délelőtt a köd a legtöbb helyen feloszlik, utána derült, napos idő lesz, de néhol – főként északkeleten – tartósabban megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban borult, ködös északkeleti tájakon csak 9, 14 fokot mérhetnek.

Pénteken az éjszaka képződő köd napközben a legtöbb helyen feloszlik, kisüt a nap, de főként északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet, ott néhol szitálás is előfordulhat. Kora este átmenetileg még több helyütt képződhet köd. Késő este, éjszaka észak felől hidegfront szakadozott felhőzete érkezhet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok között várható, de a tartósabban ködös vidékeken ennél hidegebb is lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára