Létrehozva: 2021.01.02.

Rejtélyes haláleset Napkoron: egy 35 éves, hiányos öltözetű nő holttestére bukkantak

A nőt elgázolták, ám egyre több jel utal arra, hogy bűncselekmény történt.

Halálos közlekedési baleset történt december 31-én 19 óra 45 perc körül a 41-es számú főúton Nyíregyháza és Napkor között. Az áldozat egy 35 éves férjezett nő, aki munka után a szakadó esőben állítólag gyalog indult haza Nyíregyházáról Apagyra. Az ügyben egyre több a kérdőjel.

A helyszínelők semmilyen személyes iratot nem találtak az áldozatnál és táskát sem. A 35 éves nőt a 41-es főút közepén, lakatlan területen ütötték el. Egyes lapinformációk szerint ruházata „furcsa volt, mintha hiányos lett volna.”

A nő Nyíregyházán dolgozott, onnan indult haza szilveszter este, állítólag gyalog. Úgy tudni, a főnöke felajánlotta, hogy hazaviszi, de ezt az asszony állítólag kategorikusan visszautasította.

Nyíregyháza és Apagy közt a távolság 18 kilométer. Kicsi a valószínűsége, hogy a nő önszántából volt este háromnegyed 8-kor a 41-es főúton, szakadó esőben. Nem életszerű, hogy munka után csaknem 20 kilométert gyalog akart megtenni, miközben 40-50 percenként közvetlen busz indult Nyíregyházáról Apagyra.

A nő pénztárcáját a baleset helyszínétől körülbelül 15 kilométerre, Apagyon találta meg egy napkori házaspár, miután az autómosótól kikanyarodtak a főútra. Az 1985-os születésű áldozat Apagyon lakott, a megtaláló a lakcímkártya alapján jutott el a lakására. Ekkor még nem tudta, hogy a tárca az elütött nő személyes iratait tartalmazza. Az áldozat férje nyitott ajtót, aki elmondta, hogy a felesége meghalt. „Az iratokat vigyék be a rendőrségre” – kérte a névtelenséget kérő megtalálótól.

Úgy tudni, hogy a nőnél volt táska is, de az még nincs meg. Csak a telefonját találták meg a helyszínen, ezzel sikerült végül azonosítani az áldozatot – írta a Friss Média.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára