Létrehozva: 2021.01.13.

Müller Cecília: „Még sokáig kell viselnünk a maszkot!”

Bár folyamatosan érkezik az oltóanyag Magyarországra, és egyre bővül a beoltottak köre, még sokáig kell hordanunk a maszkot, hiszen a lakosság védettsége csak akkor alakul majd ki, ha jelentős mértékben oltakozunk.

Magyarországot egyelőre még nem fenyegeti a veszély, de külföldön a bűnözők megvásárolható vakcinát árusítanak. Magyarországon a rendőrség folyamatosan figyeli az internetes hirdetőfelületeket, eddig még nem jelentek meg a hamis vakcinák – hangzott el a szerdán az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy semmilyen körülmények között ne az internetről, hanem a hivatalos oltóközpontokból szerezzük be a vakcinát!

Müller Cecília tájékoztatása szerint az összes vakcinagyártó azt ígéri, hogy a vírus összes mutációjával szemben védettséget nyújt vakcinájuk.

Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a beoltottaknak is be kell tartaniuk a védelmi intézkedéseket, hiszen a lakosság védettsége csak akkor alakul majd ki, ha jelentős mértékben oltakozunk. „Még sokáig kell hordanunk a maszkot” – mondta Müller Cecília. Itthon az összes, országba érkezett vakcinát eloltják és eloltották, Müller Cecília arról számolt be, hogy több oltásra is lenne kapacitásuk, de egyelőre ennyi érkezett.

Az országos tisztifőorvos arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy éljenek az oltás lehetőségével.

Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján azt kérte az egészségügyi dolgozóktól, hogy jelentkezzenek és oltassák be magukat, mert – mint mondta – szeretnének „továbblépni az oltási sorban”.

Országszerte 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása, további információ: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazi-oltopontok-elerhetosege-egeszsegugyi-dolgozok-szamara

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy kedden három magyarországi beteg mintájában azonosították azt az angliai vírusvariánst, amelyet már a környező országokban is azonosítottak, így nyilvánvaló volt, hogy az Magyarországot sem kerüli el.

Jelezte, hogy ez a variáns rendkívül gyorsan terjed, megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb, mint az eredeti koronavírusé, ugyanakkor a vakcinagyártók jelentős része állítja, hogy oltóanyagaik hatékonyak az új mutánssal szemben. Mi is ebben bízunk – jegyezte meg.

A vírusmutációt Kiss Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vírus-referencialaboratóriumának virológusa, Gyenesei Attila, a Pécsi Tudományegyetemen működő bioinformatikai kutatócsoport vezetője és az Állatorvos-tudományi Egyetem bioinformatikai központját vezető Solymosi Norbert közös kutatásának eredményeként azonosították.

Müller Cecília ismertette, hogy kedden 1358-cal nőtt az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma. A kórházban ápoltak száma 5000 alá csökkent, jelenleg 4870 beteg szorul kórházi ellátásra, és 339-en vannak lélegeztetőgépen.

„A járványügyi adatok napok óta kedvező tendenciát mutatnak, de ez nem ad okot lazításra” – mondta.

Hozzátette: a járvány kezdete óta elhunyt betegek jellemzően valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, 3 százalék azoknak az aránya, akiknek semmilyen alapbetegségük nem volt.

A tisztifőorvos hangsúlyozta: a védőoltások beadása folyamatos, minden csoport oltását tervezik, és kizárólag a beérkező vakcinamennyiség szab határt az oltások beadásának.

Kedd estig az összes beérkezett vakcinát felhasználták, 86 929-en kapták meg az oltást. Január 18-án elkezdik beadni a második oltásokat.

Kérdésre válaszolva elmondta: a beoltottakra is vonatkoznak a maszkviselés és a távolságtartás szabályai. A védettség a második oltóadagot követő egy hét múlva alakul ki, de ez nem jelenti azt, hogy a védelmi intézkedéseket ne kellene betartani. A népesség védettsége akkor alakul majd ki, ha a lakosságot nagy részét beoltják – fűzte hozzá.

További kérdésre válaszolva Müller Cecília közölte: elsősorban az Európai Unió által engedélyezett vakcinák érkeznek Magyarországra közös beszerzés révén, „tudnánk oltani még többet, az infrastruktúra és a felkészültség adott, az oltóhelyeket és az oltandó csoportokat is tudjuk bővíteni”.

Hozzátette: a kormány tárgyal minden gyártóval, „ahonnan hatékony és biztonságos vakcinát tudunk beszerezni”.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence