Létrehozva: 2021.01.27.

Kemény büntetést kapott a hálapénzt elfogadó orvos

Szigorú büntetést rótt egy 74 éves nőgyógyászra a Fővárosi Ítélőtábla, amiért az orvos éveken át kért pácienseitől hálapénzt,. A betegeit az állami egészségügyi ellátás keretében látta el, nem magánrendelésen.

Az orvos 2014 és 2017 között kért és kapott is pénzt pácienseitől az ellátásért. A betegeket nem magánrendelés keretében, hanem a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátás keretében látta el.

Egy nő, szülése után – amelyet a férfi ügyeletes szakorvosként vezetett le, saját elhatározásából 30 ezer forintot adott át. Az orvos az összeget kevesellte, közölte, hogy a „tarifája” 100 ezer forint, majd egy későbbi vizit során kérte a fennmaradó összeget. Mikor a nő 20 ezer forintot adott az orvosnak, azzal, „hogy nem tud több pénzt adni”, a férfi közölte: „úgy gondolkozzon, hogy a varratait ő fogja kiszedni”, és a zárójelentést is ő fogja megírni.

illusztráció Fotó: Ripost archívum

Több nőnek pedig azt mondta: a műtőben „kiskassza” működik, és a résztvevőknek pénzt kell adniuk, a műtő bérleti díjára, a személyzet díjazására és a saját tarifájára.

Az orvost elsőfokon a Fővárosi Törvényszék 1 év 6 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 1 millió forint pénzbüntetésre és 80 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Az ügyész azonban fellebbezett, súlyosabb ítéletért.

Illusztráció/pixabay

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az orvos tette ennél súlyosabb volt, hiszen zsarolásszerűen jutott pénzhez.

Ennek nyomán a férfi szabadságvesztésének tartamát 2 évre, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét 5 évre, a pénzbüntetését összességében 3 millió forintra súlyosította, valamint 3 évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától is.

A Fővárosi Ítélőtábla határozata jogerős – olvasható az ítélőtábla által kiadott közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg