Létrehozva: 2020.12.30.

Küszöbön a vádemelés: befejezték a nyomozást a momentumos Donáth Anna apjának zaklatási ügyében

A rendőrök befejezték a nyomozást Donáth László zaklatási botránya ügyében.

Befejezte a Donáth László elleni nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt MSZP-s képviselőt, evangélikus lelkészt éppen egy éve gyanúsították meg emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel, miután napvilágot látott, hogy több nőt is zaklathatott. Várhatóan heteken belül vádat emelnek majd Donáth Anna édesapja ellen.

Donáth László MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hétfőn iratismertetés volt Donáth László ügyében, a volt szocialista politikus pedig elektronikus úton megkapta az eljárás összes dokumentumát, így hivatalosan is befejeződött a nyomozás rendőrségi szakasza. A vádhatóság heteken belül vádat emelhet a momentumos Donáth Anna édesapja ellen, akinek botránya tavaly ősszel robbant ki: több nő arról panaszkodott egy szeretetotthonban, ahol dolgozott, hogy zaklatta őket.

Donáth László a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, akinek szakvéleménye a Donáth Lászlóval szembeni megalapozott gyanút erősíti, amely, úgy tudni, azóta sem gyengült.

 

origo.hu

A NATO főtitkára megelőzésnek hívja a háború kiterjesztését

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

vg.hu

Csökkenhetnek a dugók az Adrián - átadták Horvátország legdrágább útját

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

vg.hu

Ezek a legveszélyesebb autópályák Magyarországon – meglepő, ami az M7-esen történik

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

"Én nem a BKV-n akarom megtalálni a Nagy Ő-t"– elkerüli a szerelem a dúsgazdag magyar realitysztárt

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Egy perce sem maradhat magára a 9 éves Zalán, ez a betegség kínozza - Videó

INSIDER

Döbbenetes: A léleklátó tudta, hol van a verőcei tragédia utolsó áldozatának teste

INSIDER

Újra startol a családosok üdültetése

INSIDER

Elképesztő égi jelenséget vettek fel Szigetvár mellett - Fotó