Létrehozva: 2020.12.04.

Késsel szurkálta meg a taxisofőrt egy budapesti férfi, ezt a büntetést szabták ki rá

Az elkövető elvitte a taxis húszezer forintját vérző áldozatát pedig hátrahagyta a kocsiban.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így élete végéig fegyházban marad az a férfi, aki késsel egy taxisofőrre támadt 2018 tavaszán Budapesten – tájékoztatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.

Medveczky Gábor felidézte: a Fővárosi Főügyészség 2019 februárjában emelt vádat az elkövetéskor 32 éves férfi ellen, aki 2018 májusában a XX. kerületben, fuvar közben összeszurkált egy taxisofőrt, hogy elvegye az értékeit. A sofőrt szerencsére nem érte halálos szúrás. Az elkövető elvitte a taxis húszezer forintját és a vérző áldozatot kocsijában hátrahagyva menekült el. A támadó korábban egy másik taxist is kirabolt.

A Fővárosi Törvényszék 2020 februárjában a vádlottat nyereségvágyból, és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek és első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A fellebbviteli főügyész közleménye szerint a Fővárosi Ítélőtábla november 11-én az elsőfokú határozatot helybenhagyta, így jogerős, hogy az erőszakos, többszörös visszaeső férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből

INSIDER

Szervezhetsz szabadtéri programokat a hétvégére? - most kiderül, hogy mi vár ránk az időjárásban

INSIDER

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek