Létrehozva: 2020.12.26.

„Jobb, hogy nem engedtek oda, mert a fiam már zsákban volt” – sírva mesélt a szörnyethalt rendőr édesapja

Könnyek között meséltek szülei, barátai és kollégái egy emlékfilmben Mátyás Balázsról, aki 2018 februárjában vesztette életét egy balesetben.

Februárban lesz 3 éve, hogy egy tragikus közúti balesetben, szolgálat közben életét vesztette a mindössze 22 éves Mátyás Balázs Péter posztumusz törzsőrmester.

2018-ban két rendőrautó a Fóti út és a Leiningen Károly utca sarkán karambolozott. Az elsődlegesen információk szerint azt állapították meg a helyszínen, hogy a 15. kerületi járőröknek zöld lámpája volt, 4. kerületi kollégáiknak viszont piros, ám utóbbi jármű vezetője mégis kihajtott, így ütközhettek össze.

A sofőr végtagtörést szenvedett, társa a helyszínen életét vesztette. Mátyás Balázs Tamás kizuhant a kocsiból, ő a 4. kerületi kapitányság járőreként dolgozott. A másik rendőrautó utasai is megsérültek a karambolban.

A rendőr egy kereszteződéshez érve egyenesen akart továbbhaladni, és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint tíz másodperce tilosat jelzett, a mintegy 70 kilométeres óránkénti sebességről némileg lassítva behajtott a kereszteződésbe.

Ott a vádlottnak jobbról több mint 90 kilométeres óránkénti sebességgel nekiütközött egy Skoda Octavia típusú rendőrautó, amely ugyancsak megkülönböztető fényjelzést használt. Neki azonban a lámpa zöldet mutatott.

A balesetben érintett két szolgálati kocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek.

A most közzétett filmben édesapja azt mesélte, hogy amikor gyermekkorában megkérdezték Balázst, hogy mi szeretne lenni, akkor azt mondta, „én az embereken szeretnék segíteni”.

Édesanyja azt mondta, 23 évesen szülte Balázst, úgy nőttek fel, mintha testvérek lettek volna. Balázs 21 évesen sem szégyellte megpuszilni édesanyját.

Az édesapa szerint Balázsnak a tragédia éjszakáján nem is kellett volna dolgoznia. Csak azért maradt szolgálatban, mert azt mondták neki, hogy bajtásainak kell segíteni. A fiatal rendőr azt kérdezte főnökétől, hogy menjünk mi is? Az ügyeletes pedig azt válaszolta: „Bazsi, menjetek ti is”.

A tragédia után nemsokkal a baleset helyszínére a szülők is megérkeztek. Az édesapa sírva könyörgött a helyszínen lévő ügyésznek, hogy engedjék oda, mert látni szeretné a fiát.

„Nem balhézni jöttem, tudom, mi a törvény, csak engedjen oda” – ezt mondta az édesapa a helyszínen. De a helyszínelők nem engedték a balesethez közel.

A gyászoló édesapa azt mondta a filmben, hogy jobb is, hogy nem engedték közel az elhunyt fiához, mert „ő már zsákban ott volt”.

(budapestkornyeke.hu)

origo.hu

Ez a legnagyobb Békemenet: nem férnek be az emberek a Margitszigetre, tele a híd és a rakpart

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

"Felkavaró és szívszorító" − kifakadt Jennifer Lopez barátnője, ez már neki is sok volt

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai Pál után; megszólalt a mellőzött hátvéd

vg.hu

Becsődölt egy magyar utazási iroda – néhány károsult már visszakapta a pénzét

ripost.hu

"Édes kicsi csillagunk" - örömteli hírt osztott meg a Dancing with the Stars sztárja

travelo.hu

Ezek a legszebb virágok, amik ráadásul a méheket is vonzzák a kertedbe

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

Így romantikázik Olaszországban Kucsera Gábor és Tápai Szabina

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péterről megdöbbentő videó készült, egyre súlyosabbak a pszichés tünetei

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

„Mindent megteszek, hogy megmentsem Dominik életét!” - eddig 12 millió forint gyűlt össze a milliárdos terápiához

INSIDER

Kötelező európai sorkatonaság: a nők sem lennének biztonságban - Videó

INSIDER

Rétvári Bence: Június 9-én vegyük a kezünkbe a sorsunkat!

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Mutassunk erőt Budapesten is! Váltsuk le Karácsonyt! - Videó