Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.19.

Elfelejtett elmenni a temetésre az idős, nógrádi pap

Hiába várta a gyásznép a papot, nem jelent meg. Végül egy másik papot hívtak oda, hogy megtartsa a szeretett nagymama temetését.

Elfelejtette a nógrádi plébános a temetést, majd miután felhívták telefonon, el is tűnt. Végül a temetkezési vállalkozó hívott egy új papot, de akkor a család már másfél órája várakozott a temetőben.

„A nagymamámat háromnegyed kettőkor hozták el a falu ravatalozójába, így a szűkebb családdal már akkor megérkeztünk a temetőbe. Három órakor kezdődött volna a temetés, azonban az atya még nem volt ott. Azt hittük, hogy csak késik. Ezért az egyik gyászlobogóvivő felhívta őt és megkérdezte, hogy mikor ér ide. A plébános azt mondta, hogy negyedóra múlva itt lesz, csak elfelejtette a temetést. Aztán tizenöt perccel később már azt felelte, hogy nem tud jönni, mert nincs a közelben” – mondta a nool.hu-nak Petrovics Ferenc, aki azt is elárulta, hogy egyrészt jó kapcsolatot ápoltak a plébánossal, másrészt előző nap ő tartotta a búcsúszertartást, így igencsak fura, hogy elfelejtette, másnap hová kell mennie.

Czombos József plébános később magyarázatot adott tettére, miszerint súlyosan beteg híveit látogatta sorra, és ez akkora hatással volt rá, hogy egyszerűen elfelejtette a temetést. Azt mondta, ő is hívott azonnal papot, amikor a sekrestyés figyelmeztette tévedésére, de tudja, hogy a temetkezési vállalkozó is hívott egy másikat. A pap másnap bocsánatot kért szentmisén, de a gyászoló családdal még nem beszélt.

origo.hu

Tíz másodperc hírnév: nehéz szavakat találni arra, amit a brazil focikapus művelt

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

borsonline.hu

Négy csillagjegy-páros, akiknek sosem szabadna összejönnie

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: döbbenetes adat látott napvilágot az orosz tüzérségről

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

magyarnemzet.hu

Vajon mit kereshet ez a hatalmas ballisztikus rakétakilövő Budapesten?

ripost.hu

VV Virág túlzásba esett a plasztikával a követői szerint

travelo.hu

Ide utazz ezen a nyáron, a csillagjegyed alapján – 2. rész

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Újabb lépés a világháború felé: térképen az amerikai fegyverekkel támadható orosz célpontok

INSIDER

Orbán Viktor: ez az a választás, ahol eldől a háború és béke kérdése

INSIDER

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

INSIDER

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozat testét találták meg, szívszorító bejegyzés

INSIDER

Dettiről már lemondtak az orvosok - így van most a súlyos autóbalesetet szenvedett lány

INSIDER

Egy nappal a verseny előtt tudta meg, hogy indulhat, pár nappal később világbajnok lett János