Létrehozva: 2020.11.03.

„Mintha a föld nyelte volna el” – több év után kapott hírt Lacikáról a családja

Családtagként szerették a border colliet. Gazdái hálások, hogy végre hazatérhetett.

Lacikát mindenki ismerte a Pécs melletti településen, ahol négyéves koráig boldogan élt. A border collie szerelmes volt, gyakran járt udvarolni pár házzal arrébb, így amikor először észrevették gazdái, hogy nincs otthon, nem aggódtak. De miután leinformálták a szuka tulajdonosát, már belopódzott szívükbe a félelem. Ez közel két éve volt.

„Lacika nem volt szökős, csak udvarolni járt el, a kétméteres kerítés sem jelentett neki ebben akadályt” – mesélte Zloszki Veronika a Borsnak. Nem sokkal később kiderült, egy önkéntes állatvédő tette be a kocsijába, hogy „megmentse” őt.

Tűvé tettek érte mindent. Nagyon hiányzott Lacika a családnak

„Felvettem vele a kapcsolatot, de valószínű, Lacika haza akart jönni, elszökött tőle. Hogy azután mi lett vele, azt azóta sem tudjuk, mintha a föld nyelte volna el. Két kocsival jártuk az országot, aznap hatszáz kilométert tettünk meg, hátha meglátjuk valahol” – mondta a gazdi.

A család végül a Ments meg! Alapítványtól kértek segítséget és a közösségi oldalukon is közzétették a fotóját. Rengeteg telefont kaptak, de mindig hatalmas csalódás érte őket, amikor kiderült, hogy mégsem kedvencük a talált eb. Két év reménytelenség után, pár nappal ezelőtt csörgött a telefonjuk. Lacikát megtalálták Nagykanizsán, otthonuktól 106 kilométerre.

Ezt a posztot osztották meg, hátha valaki felismeri

„Amikor meglátott bennünket, rohant hozzánk, el is sírtam magam, és még most is elérzékenyülök, ha beszélek róla. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen fontos a chip, mi is ennek köszönhetjük, meg a megosztásoknak, hogy hazatérhetett Lacika. Az állapotáról nehéz beszélni, az biztos, hogy láncon tartották, mert sebes a nyaka, és tele volt kullancsokkal. Ezeket gyógyítjuk, és a kis lelke is ápolásra szorul” - tette hozzá a boldog gazdi.

origo.hu

Szoboszlai Dominikot figyelmeztették Liverpoolból: ilyet többet nem tehet

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

hirtv.hu

Ha az EU így folytatja, tíz év múlva nem lesz EU – így reagáltak a németek a Magyarországot ért büntetés hírére

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

mandiner.hu

Na, megvolt hát az első Magyar Péter-i értelemben vett nemzeti konzultáció, be is érkeztek a megfelelő válaszok – és akkor most áradjon a Leffe!

ripost.hu

Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. június 17-23.: Érezhető változások jönnek

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

Kíméletlenül robban be a hőség az országba, emelték a riasztás fokozatát – Időjárás

INSIDER

Orbán Viktor: Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát

INSIDER

Halott emberek ujjaitól rettegnek a Bükkben - Galéria

INSIDER

Elkezdődött az EU-csúcs, Orbán Viktor rengeteg vezetővel tárgyal