Létrehozva: 2020.11.19.

Jönnek az igazi mínuszok: mutatjuk a hétvégi időjárást

Fagyos reggelek köszöntenek ránk a hét végén.

Csütörtökön az ország nagyobbik felén felszakadozik a rétegfelhőzet, megszűnik a köd, kisüt a nap, de északon és a Nyugat-Dunántúl délebbi vidékén tartósabban vagy tartósan megmaradhat. Késő délutántól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé valószínű eső, záporeső. Estig helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél, majd estétől kezdetben északnyugaton, majd a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, megerősödik, a Kisalföldön és a Balaton-felvidéken viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul – írja a met.hu.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Pénteken eleinte nagyrészt erősen felhős, illetve borult idő várható. Délelőtt felszakadozik, csökken a felhőzet. Főleg a Dunától keletre fordulhat elő szórványosan eső, zápor. Délutántól inkább már csak a Duna-Tisza közén, illetve még az Északi-középhegységben valószínű csapadék. Az északi, északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.

Szombaton általában kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. Többfelé megélénkül az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a fagyzugos részeken -6, -8 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között valószínű.

Vasárnap hajnalra többfelé képződhet köd, amely napközben megszűnik. Fátyolfelhők érkeznek, emellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről