Létrehozva: 2020.10.18.

Nagy a baj: településeket zár el a borsodi folyók áradása

A Hernád és a Sajó áradása továbbra is gondot okoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a víz településeket zár el, utakat áraszt el.

Szerző Ripost

A Sajólád és Bőcs közötti útszakaszt vasárnap hajnalban le kellett zárni, ezért a forgalmat az Alsózsolca-Felsőzsolca-Gesztely-Hernádnémeti útvonalra terelik – közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel. Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy Belső-Bőcs településrész egyelőre nem közelíthető meg közúton.

Fotó: MTI/Vajda János

A Hernád áradása miatt továbbra is teljes útzár van érvényben több útszakaszon.

A Sajó áradása miatt vasárnap a kora reggeli órákban Kesznyéten és Sajóörös között szintén teljes útzárat vezettek be, a folyó magas vízállása miatt még mindig nem lehet közlekedni a Putnokról Sajóvelezdre vezető út egy szakaszán, a 26-os főútról Sajókazára vezető összekötőúton, illetve Muhi és Köröm között. Ott a komp sem közlekedik.

Pécsi Norbert Sándor az MTI-t vasárnap délelőtt arról tájékoztatta, hogy megnyitották a Halmaj és Hernádkércs közötti mellékutat, így Kiskinizs már elérhető.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

travelo.hu

Vadkamerák elé sétált a Bükkben kóborló medve

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot