Létrehozva: 2020.10.12.

Így védi utasait a koronavírustól a Volánbusz – fotók

Egy hét alatt 6 ezer utast ellenőrzött a Volánbusz. Mindent megtesznek a biztonságos utazásért.

A Volánbusz igyekszik mindent megtenni, hogy utasai és munkatársai a lehető legnagyobb biztonságban legyenek autóbuszjáratain és állomásain.

Október első hetében több mint 490 járatot és 5930 utast ellenőriztek, amelynek során 297 utast és 30 autóbusz-vezetőt kellett figyelmeztetniük a szájmaszk hiánya vagy szabálytalan viselése miatt.

Az autóbusz-vezetők kötelesek megtagadni a felszállást, ha az utas nem tartja be a maszkviseléssel kapcsolatos előírásokat
Fotó: VOLÁNBUSZ Zrt.

A járvány első hulláma óta a társaság folyamatosan fertőtleníti autóbuszait, létesítményeit, és ellátja munkatársait a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból különböző kiszerelésekben több mint 43 ezer litert helyeztek ki munkavállalóik és utasaik számára, a szájmaszkok különböző típusaiból pedig már 398 ezernél is többet osztottak ki az alkalmazottaknak. A Volánbusz emellett 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte az utasok és a dolgozók higiénés biztonsága érdekében.

A járvány első hulláma óta a társaság folyamatosan fertőtleníti autóbuszait
Fotó: VOLÁNBUSZ Zrt.

Fontos tudni, hogy az autóbusz-vezetők kötelesek megtagadni a felszállást, ha az utas nem tartja be a maszkviseléssel kapcsolatos előírásokat, és e kötelezettségének egyszeri felszólításra sem tesz eleget. Sőt még 8 ezer forintos pótdíjat is fizetnie kell ha nem visel, vagy helytelenül visel maszkot.

700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte
Fotó: VOLÁNBUSZ Zrt.

 

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

INSIDER

Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján