Létrehozva: 2020.09.22.

„Szörnyű érzés volt ismét találkozni vele” – 16 éves ittas lányt megerőszakolt egy tárkonyi nyugdíjas

Fia házibuliján bántalmazta a vendégül látott fiatal lányt.

Tegnap délelőttig szabadlábon védekezhetett az a 65 éves nyugdíjas férfi, aki kihasznált egy mindössze 16 éves lány ittas állapotát.

A 16 éves lány és a párja tavaly június 29-én látogatták meg a fiú barátját, hogy a sikeres érettségi vizsgáját megünnepeljék. A tárkányi ünneplésen részt vett még két barátjuk, valamint a vendéglátó apja is. Az este folyamán a társaság nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd a lány és barátja a földszinti szobában pihentek le – írja a Bors.

A tárgyalás végén csattant a bilincs J. Gyula kezén

A nyugdíjas szexragadozó az éjszaka folyamán ment be a szobába és a részegség miatt a lány védekezésre képtelen állapotát kihasználva közösült vele. J. Gyula tudta, hogy az áldozata még fiatalkorú. A lány egyébként fel sem ébredt, végül a barátja unszolására hagyták el az épületet.

„Ott voltunk ma is a bíróságon a kislányommal, szörnyű érzés volt ismét találkozni vele. A mai napig nem kért bocsánatot, semmit nem mondott nekünk. Sőt, még azt állította, hogy ő nem csinált ilyet, de az egyik szavával ütötte a másikat” – reagált az áldozat édesanyja.

A férfi szabadlábon ment be a bíróságra, de a tárgyalás után már vezetőszáron vitték el

A nyugdíjas szexragadozóra végül hét év fegyházbüntetést és nyolc év közügyektől eltiltást szabott ki a Komáromi Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős.

 

origo.hu

Gigamellű horvát szurkolónő, fantasztikus magyarok - a foci-Eb legjobb szurkolói

ripost.hu

Nem tudták megmenteni: legyőzte a rák, elhunyt a legendás énekes

life.hu

Lajos herceg dudaszóra táncolt Károly király parádéján - enné cukibbat ma nem látsz - GALÉRIA

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

life.hu

Ben Affleck padlóra került: kiderült, ki vigasztalja a színészt

magyarnemzet.hu

Egy gól és remek védekezés hozott győzelmet az Eb nagy esélyesének

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

travelo.hu

Ezekben a hazai romantikus parkokban úgy érezheted magad, mint egy Bridgerton-szereplő

ripost.hu

Varga Miklós Joe és a kisfia, Alexander: „Belehalnék, ha hétvégi apuka lennék”

ripost.hu

"Lassan már nem féltem, inkább ideges voltam, hogy mi a francot akar "– Kata évekig élt együtt az előző lakó szellemével

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

3 gyanús jel: akinél ezeket tapasztalod, abban jobb, ha nem bízol meg

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

"Csak annyit kértem, tartsák rendben" – Ildikó segíteni akart a tűzeset károsultjainak, de rosszul sült el a jótékonykodás

INSIDER

Két életmentés a dunaújvárosi strandon: 16 éves fiú szíve állt meg, és 70 éves nő lett rosszul

INSIDER

"Lassan már nem féltem, inkább ideges voltam, hogy mi a francot akar "– Kata évekig élt együtt az előző lakó szellemével

INSIDER

Mágikus égi jelenség elé nézünk: csillag takarja majd a holdat

INSIDER

Drágább, mint az arany és nagyon kevés van belőle a Földön: sokan már gyűjtik is őket - Fotók