Létrehozva: 2020.08.07.

Szívszorító: 15 éve keresi rejtélyesen eltűnt fiát Marianna, újraindul a nyomozás

A 19 éves Tóth István rejtélyes körülmények között tűnt el még 2004 decemberében Sárospatak környékén. Akkor több hónapig keresték, még a Tiszát is átkutatták, de a fiú nem került elő sem élve, sem holtan. Most újrakezdték a nyomozást, mert kiderült: 15 éve súlyos hibákat vétettek az ügyben. A fiú édesanyja, Marianna a mai napig nem adta fel a reményt, hogy fia élve előkerül.

A 19 éves szerencsi Tóth István barátnőjével, testvérével és két barátjával szórakozni indult Sárospatakra még 2004-ben egy decemberi estén. Édesanyja emlékei szerint fia nagy örömmel indult neki az estének.

„Nagyon boldog volt, ráadásul fülig szerelmes” – mesélte lapunknak Komlósi Marianna, aki a mai napig nem tett le arról, hogy István egyszer előkerül.

Ez a fotó István eltűnésének estéjén készült a fiúról, plakátok készültek belőle, ezeket tűzték ki mindenhova és osztogatták (Fotó: Komlósi Mariann)

Bátyja elmondása szerint a diszkóban elváltak, de megbeszélték, hogy a parkolóban találkoznak reggel fél 6 és 6 óra között. A testvére itt is volt a megbeszélt időpontban, de István nem, hiába hívta, nem vette fel a telefonját. Várta egy darabig, majd stoppal hazament. Itt kapta aztán a sokkoló hírt ő is, mint ahogyan a szüleik: István autóját Sárospatak után jó pár kilométerrel megtalálták.

Kővel vagy baseballütővel törhették be a szélvédőt

István kocsijára a forgalommal szemben találtak rá, a szalagkorlátnak ütközve. Az autóban ott volt a pénze, iratai, még a discmanje is, minden érintetlenül. A szélvédő ráadásul be volt törve, amit nem indokolt, hogy nekikoccant a szalagkorlátnak.

„Mi reggel háromnegyed hétkor értünk oda, a rendőrök már ott voltak. Sosem felejtem el, még az időpontokat sem: negyed 8 volt, mikor hallottuk a rendőrautó rádiójából, hogy valaki látott a Tiszába ugrani egy férfit a tokaji hídnál. Az összes rendőr azonnal odament, a kocsit és a helyszínt hátrahagyva. Még csak nem is helyszíneltek” – mondta megtörten a Ripost-nak a fiú édesanyja, aki szerint az idővel és a távolsággal nem stimmeltek a dolgok: a részletek összerakása után Istvánnak kb. 40 perc alatt kellett volna az autótól a tokaji hídig gyalog eljutnia, azaz 15 kilométert megtennie. Ez még futva is bravúros teljesítmény. Ezen kívül akadt még egy gyanús dolog: amikor elvitték javíttatni a fiú kocsiját, a szakember azt mondta: szinte biztos, hogy a szélvédő nem az ütközés miatt tört be, hanem azt valaki betörte kívülről, egy nagy kővel vagy baseballütővel.

István édesanyja a mai napig bízik benne, hogy a fia előkerül (Fotó: Komlósi Marianna)

„Mi mindezt jeleztük a rendőrségnek, de ebbe az irányba nem mozdultak, amit egyszerűen nem is értettünk. Viszont heteken át keresték a Tiszánál és a folyóban, de nem találtak semmit. Amit érzek, azt nem lehet szavakkal kifejezni, akkora fájdalom még ma is” – mesélte az édesanya.

Miért ment haza korábban a fiú barátnője?

Marianna azt is elmesélte, hogy István akkori barátnője és a barátok, akik még ott voltak a diszkóban, állítólag korábban hazamentek, együtt.

”A lánynak rokona volt az egyik barát, akinek másnap dolgozni kellett mennie. A fiam barátnőjével csak egyszer tudtam beszélni akkor, az eset után, de nem volt hajlandó mondani semmit arról, hogy mi történt ott a diszkóban, és miért ment haza a barátaival. Utána próbáltam még elérni, mert szerettem volna elkérni tőle Istvánról pár fotót, de még csak beszélni sem volt hajlandó velem„ – panaszolta Marianna, aki szerint a lány biztosan titkolt valamit arról az estéről.

Istvánt 2004 óta eltűntként kezeli a rendőrség, még ma is ott a fotója az oldalon (Fotó: Police.hu)

Az akta rejtélyes körülmények között megsemmisült

István azóta sem került elő sem élve, sem holtan. A rendőrség még most is az eltűnt személyek között tartja számon, fotója még mindig szerepel az adatbázisban. Ezt nézegetve döntött úgy édesanyja, hogy bevisz egy másik képet, cseréljék le, és elkéri a fiú aktáját, hátha beugrik neki valami. Nem adta fel a keresését sosem. Azonban a rendőrségen jött a feketeleves. Az akta ugyanis eltűnt. Ebben volt például a DNS-vizsgálat eredménye a helyszínen talált tárgyakról, sőt a barátnő vallomása is.

”Teljesen kiborultam. Azt mondták, hogy állítólag 2009-ben véletlenül egy adminisztrátor elnézte az ügyszámot, és megsemmisítette az aktát több másikkal együtt. A hír hallatán összetörtem, de a nyomozóval beszélgetve azt az ígértet kaptam, hogy új aktát nyitnak, és ismét nyomozni fognak az ügyben, ugyanis ahogy beszélgettünk az akkor történtekről, bennük is sok kérdés felmerült. Állítólag újra meg fognak bennünket is hallgatni, valamint mindenkit, aki akkor azzal az üggyel foglalkozott” – részletezte kálváriáját Marianna, aki számára most ismét felcsillant egy reménysugár, hogy fia valahol életben lehet. Lapunknak kiemelte: családja nagyon várja haza.

Az üggyel kapcsolatosan természetesen megkerestük a Szerencsi Rendőrkapitányságot is, de lapzártánkig nem adtak információt.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

metropol.hu

Kettészakad az ország: Kiadták a riasztást a hétvégére

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

INSIDER

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem árt átválogatni a boltban: ez az oka!

INSIDER

"Hetekig kómában voltam" – Szörnyű vírus támadta meg a magyar katonát

INSIDER

Te mire költötted a zsebpénzed gyerekként? - egészen meglepő válaszok születtek