Létrehozva: 2020.08.17.

Romlott a helyzet: ezekre a megyékre adtak ki másodfokú riasztást

Szükség lesz az esőkabátra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki Nyugat-Magyarországra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfő délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan intenzív záporok, zivatarok lehetnek, amelyek során jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Veszélyjelzésük szerint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye érintett a másodfokú riasztásokkal. Budapesten, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Somogy, Vas és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Több területre is másodfokú riasztást adtak ki
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Zivatarveszély miatt Békés és Csongrád-Csanád megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az OMSZ prognózisa szerint hétfőn, délutántól intenzív záporokra kell készülni. Az Észak-Dunántúlon a láncba szerveződő zivatarokat jellemzően 20-30, több helyen 50 milliméternél is több csapadék, 60-70, néhol 80-90 kilométer/óra körüli szél és jégeső kísérheti. Az éjszaka folyamán a zivatarok továbbhaladnak az Alföld és az Északi-középhegység területe felé. Ekkor a zivatarokat felhőszakadás, 60-70 kilométer/órás széllökések és kisméretű jég kísérheti.

Kedden elsősorban a Dél-Dunántúlon, illetve a Duna vonalától keletre, kisebb eséllyel a Dunántúl északi felén is lehet zivatarok kialakulására számítani, amelyeket felhőszakadás, 60-70 kilométer/órás széllökések és kisméretű jég kísérhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára