Létrehozva: 2020.08.02.

Koronavírus: sokan drukkolnak a magyar orvosnak

Hatalmas kommentáradatot indított el a Ripost Facebook-oldalán az a néhány napja megjelent cikkünk, amely szerint egy magyar orvos azt állítja: megvan a koronavírus ellenszere.

Rengetegen köszönik, hogy felkaroltuk az ötletet, külön kiemelve, hogy figyelmeztettük olvasóinkat arra is, hogy orvosi javallat nélkül senki ne szedje be a készítményt.

dr. Merényi Attila orvos Fofó: Sulyok László Ripost

Mint beszámoltunk róla, dr. Merényi Attila szerint létezik egy eredetileg állatgyógyászati célra kifejleszett készítmény, az Ivermectin, amely két nap alatt végez a koronavírussal. Több dél-amerikai országban már hivatalossá vált a használata, Bangladesben a kezeltek mindegyike meggyógyult. Ám egyelőre sokan kételkednek benne, mert a hatása klinikailag még nem igazolt. Dr. Merényi Attila tanulmányával nemzetközi szinten is hatalmasat robbantott.

Bár vannak, akik támadják a magyar orvost, a kapott támogató üzenetek óriási száma meggyőzte arról, hogy jó ügyért küzd és ez még elszántabbá tette.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien támogatnak, köztük nemzetközi hírű orvosok. A legjobban talán mégis annak örülök, hogy a zárt orvosok csoportjában még májusban rendkívül durván ellenem fordult egy doktornő, aki mára az egyik legnagyobb élharcosa lett az ügynek 200 magyar és 2200 nemzetközi orvos közül” – mondta lapunknak dr. Merényi Attila, aki szerint az orvosoknak egy órát mindenképpen rá kéne szánniuk a tudományos analízisre, hogy megértsék az Ivermectin hatását.

Dr. Merényi Attila azt is elmondta: a Ripostban megjelent cikk hatására magyar orvosok, és nagyon sok civil akar belépni az Ivermectin MD Team Facebook-csoportba, utóbbiak sajnos nem kapnak belépést, de kívülről láthatják.

origo.hu

Krumplidobálás okozta egy tengeralattjáró vesztét

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

life.hu

Jennifer Lopez exei kitálaltak: ilyen az énekesnő, amikor nincs a nyilvánosság előtt

hirtv.hu

Újabb részletek derültek ki a Weber-tervről

metropol.hu

Az Európa-bajnokságról hazafelé kórházba vitték, ahol meghalt a kiváló magyar sportoló

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

travelo.hu

Kinyitott az ország egyik legmenőbb élményfürdője

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

INSIDER

Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

INSIDER

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

INSIDER

Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére