Létrehozva: 2020.08.28.

„Felkészült a halálra„ – 11 embert mentett meg a magyar kamionos

11 ember köszönheti az életét annak a hős kamionsofőrnek, aki reflexei és a technika segítségével került el egy brutális balesetet, amit az a mikrobuszsofőr okozott az M7-es autópályán, aki tolatni kezdett.

Szerző Ripost

Nem hittek a szemüknek azok az M7-es autópálya balatonvilágosi szakaszán autózók, akik szerda hajnalban arra lettek figyelmesek, hogy a Budapest felé vezető oldalon egy száguldó mikrobusz fékez, majd tolatni kezd. Kiderült, hogy a sofőr a munkahelyükre szállította volna az utasait, azonban elvétette a lehajtót, és úgy döntött: egész egysze­rűen visszatolat a kijáratig.

Az életveszélyes manőverben sem a forgalom, sem pedig a mögötte ülő nyolc ember életé­nek veszélyeztetése nem zavarta, egészen addig, amíg be nem következett a várható tragédia: ketten is belerohantak a kisbuszba. A három, út közepén veszteglő roncs felé ezután egy 44 tonnás kamion tartott, aminek a sofőrje szerencsére azonnal kapcsolt – írja a Bors.

Fotó: Bors

„Sípolt a rendszer és észrevettem a kivilágítatlan autót„ – írt az esetről a kamionban ülő sofőr. „Kikerülve satufék, szemben a másik, keresztben az úton. A technika nélkül esélyem sem lett volna megállni” – írta közösségi oldalára az esetről. A férfi sokéves rutinjának, bámulatos reflexének és a technikának hála elkerülte, hogy belerohanjon a három roncsokba, amivel 11 ember életét mentette meg.

Fotó: Bors

„Amikor megálltam, a keresztben álló autó tulaja átölelt és hálálkodott, miközben hangsúlyozta, hogy amikor látta, ahogy közeledek, felkészült a halálra – írta. Nemcsak ő, hanem a mikrobuszban ülők is pontosan tudták, hogy a hős sofőrnek köszönhetően maradtak életben. A balesetben hat ember megsérült, őket ellátásra elszállították, a mikrobusz sofőrje ellen pedig eljárás indult.

Fotó: Bors

 

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Az egész világ neki szorított: legyőzte a betegség a hollywoodi színészt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria