Létrehozva: 2020.08.28.

Bárddal támadta meg ismerőseit egy férfi Budaörsön

A rendőröknek azt állítja, hogy ő ott sem volt, nem hogy bárddal fenyegetőzött...

Ha szép szóval nem megy, előveszik a bárdot? Úgy látszik egy 55 éves férfi pontosan így gondolta. Augusztus 21-én délelőtt egy budaörsi ház udvarába bemászott, majd bejutott a házba is, ahol az ott lakóktól pénzt, szeszt és cigit követelt. Hiába kérlelte őket, nem adtak neki, ezért rájuk támadt. Miután ez sem használt, a férfi elment, majd néhány perc múlva visszajött és hozott magával egy bárdot.

Illusztráció (Fotó: MTI)

Ezután a szerszámmal a kezében követelőzött tovább. Az egyik sértett pár ezer forintot átadott támadójának, aki célját elérve tovább állt, miközben a másik sértett pár tízezer forintját is elemelte – írta a police.hu.

A rendőrök hamar elfogták a bárddal hadonászó P. Ernőt, aki kihallgatása során tagadta a bűncselekmény elkövetését, és még panaszt is tett a rágalmazás miatt.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az 55 éves férfivel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda