Létrehozva: 2020.07.28.

Sokkal fiatalabb szerelme miatt ölt a kamunagykövet

M. László a gyanú szerint több millió forintért mérgezte meg a saját nagybátyját és nagynénjét, előbbi el is hunyt. Ismerőseitől a Ripost úgy tudja, „az új asszonyra” kellett a pénz.

„Nőt nem pénzzel kell megtartani szerintem” – mondta a Ripost-nak a gyógyszerezős gyilkos egyik ismerőse. Mint arról szombati számunkban beszámoltunk, az 58 éves M. László 26 éves élettársával együtt gyógyszerek túladagolásával megmérgezte 85 éves nagybátyját és nagynénjét, hogy hozzáférjen a bankszámlájukon tartott millióikhoz. Az idős férfi a kórházban a kezelés ellenére el is hunyt. A nőt a rendőrök július 22-én elkapták, az elfogatóparanccsal körözött László szombaton bukott le egy rendőri ellenőrzés során egy debreceni benzinkúton.

Lapunk elérte a férfi egyik ismerősét, aki megerősítette a Ripost korábbi információit: M. László notórius hazudozó volt, bár még a Dunaújvárosi Televíziónak is adott egy riportot, mint ENSZ békenagykövet, de ezt is csak kitalálta magának. A férfi másfél évvel ezelőtt ismerkedett meg a nála 32 évvel fiatalabb Andreával, az ismerős szerint ezután szabadult el a pokol.

„László szerelmes lett, és pénzzel akarta meghódítani a nőt, szerintem ezért próbálkozott egyre durvább dolgokkal” – mondta az ismerős, aki valószínűnek tartja, hogy László az általa működtetett alapítványba befolyó pénzekkel sem tud majd elszámolni. A gyilkos páros mindkét tagját letartóztatta a bíróság. Kettejüknek volt egy közös gyermekük is, egy kisfiú, de mindkettejüknek voltak gyerekeik az előző kapcsolataikból is. Lapunk úgy tudja, a kisgyermeket a már nagykorú testvérénél helyezték el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn