Létrehozva: 2020.06.17.

A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de „a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják”.

„A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják” – mondta Szijjártó Péter szerdán a debreceni déli ipari övezetben, ahol elhelyezték a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét.

A kormány a munkahelyteremtő beruházásokat, a beruházó vállalatokat támogatja – tette hozzá a miniszter, megjegyezve: a BHS Trans az ország négy településén épít az idén logisztikai központot összesen 7,6 milliárd forintos beruházással, amelyekkel 165 új munkahelyet teremt. A beruházásokat a kormány 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti – jelezte Szijjártó Péter.

A miniszter azt mondta, a koronavírus-világjárvány gazdasági kérdés is, és miután Magyarország az egészségügyi védekezés szakaszát sikeresen le tudta zárni, most a gazdasági védekezésre kell összpontosítani.

Szijjártó Péter szerint van olyan gazdasági filozófia, amely ebben a helyzetben segélyeket osztana, de az eladósodáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezet – hangsúlyozta.

A kormány ezzel szemben a munkahelyteremtést, a beruházásokat támogatja. Új világgazdasági verseny indul, az ebben elfoglalt pozíció most dől el, aki most fejleszt, bővít, nyertese lesz ennek a versenynek – hangoztatta a miniszter.

Most az a cél, hogy a magyar vállalatok erősebbek legyenek a járvány után, mint előtte voltak – jegyezte meg. Hozzátette: egyre több magyar vállalat sikeres, versenyképes külföldön is, szerinte ilyen a Hell-csoport, és az őt stratégiai partnereként belföldön kiszolgáló, 500 kamionnal rendelkező BHS Trans Kft.

Elismerően szólt arról, hogy a BHS Trans az ország öt különböző pontján indít beruházást, ebből négy városban, köztük Debrecenben logisztikai központot hoz létre, összesen 22 ezer négyzetméter alapterületű csarnokokkal és kétezer négyzetméter irodaházzal.

Szijjártó Péter elismerően szólt a debreceni gazdasági fejlesztésekről, megjegyezve, hogy a kormány által a napokban elfogadott Debrecen 2030 koncepció jegyében komoly fejlesztések indulnak el az infrastruktúrában, az oktatásban és a kultúrában.

origo.hu

A franciák egyik legnagyobb sztárját úgy neki vágták a reklámtáblának, hogy ömlött a fejéből a vér - videó

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

borsonline.hu

Így csókolja milliárdos üzletember párját Galambos Lajcsi lánya

mandiner.hu

Mérő Vera csalódott: Visszautasítom Magyar Péter manipulatív, a „helyes választ” a szavazók szájába adó helyzetértékelését

metropol.hu

Szegény pancser Lukaku! Szlovákia és a VAR legyőzte a belgákat

vg.hu

Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek lesz a legboldogabb az idei nyár

mindmegette.hu

Ez most a legnépszerűbb konyhai eszköz – a magyar vásárlók is rákattantak

ripost.hu

"Nadrágszíjjal kergették apámat, mert bemerészkedett ide" - betonkoporsónak csúfolják a miskolci kockát

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

"Csak annyit kértem, tartsák rendben" – Ildikó segíteni akart a tűzeset károsultjainak, de rosszul sült el a jótékonykodás

INSIDER

Elkezdődött az EU-csúcs, Orbán Viktor rengeteg vezetővel tárgyal

INSIDER

Orbán Viktor az olasz miniszterelnökkel tárgyalt – Fotó

INSIDER

"Versenypályának használják ezt az egyenest" – Felelőtlen gázpedál huszárok okoztak balesetet Érden

INSIDER

Szijjártó Péter: Magyarországon elképzelhetetlenek a Nyugaton látott antiszemita jelenetek