Létrehozva: 2020.06.27.

Pesti úti idősotthon: elrendelték a nyomozást

Az otthon károsultjainak jogi képviselője, Futó Barnabás nyilatkozott a Hír TV-nek.

Elrendelték a nyomozást a Pesti úti idősotthon ügyében, ami megalapozott gyanút feltételezmondta híradónak az otthon károsultjainak jogi képviselője.

Futó Barnabás azt kérte, hogy tanúként hallgassák ki Müller Cecília tiszti főorvosasszonyt és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgatóját is, akik beszámolhatnának az idősotthonnal kapcsolatban szerzett tapasztalataikról.

Fotó: MTI

Megtudtuk: mivel halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésről van szó, a nyomozókat az érdekelte, hogy a fenntartó részéről vállalt ellátás hogyan valósult meg.

A magyarországi fertőzöttek 13 százaléka az otthonból került ki, 29-en meghaltak és 197 ember került kórházba a fővárosi fenntartású intézményből. Budapest Főváros Kormányhivatala öt alkalommal tartott szúrópróbaszerű ellenőrzést az idősotthonban, amely megerősítette, hogy továbbra sincs folyamatos orvosi ellátás. Az öt helyszíni ellenőrzésből négy alkalommal egyáltalán nem volt jelen sem főállású orvos, sem a szerződött háziorvosok egyike sem. Emellett a kormányhivatal további tisztázó dokumentumok benyújtására kérte az intézményt.

Fotó: MTI

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Őrjöngenek a Netflix előfizetők: felháborító döntést hozott a szolgáltató

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra