Létrehozva: 2020.06.26.

Most érkezett: elmarad a legnevesebb magyar társasági esemény

Túl nagy lenne a kockázata a rengeteg embert vonzó eseménynek.

Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményét mindenképp szerette volna megrendezni a város, ezért a végsőkig kivárt a döntéssel, de a jelenlegi helyzetben nem lehet a megszokott színvonalon megtartani az Anna-bált, így az elmarad – olvasható a balatonfured.hu oldalon.

A szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon viszont megrendezik a hagyományos Operagálát, amelyen világhírű darabokból csendülnek fel részletek, előtte egy nappal pedig a Magyar Állami Operaház művészei lépnek fel a Gyógy téren. Az eredetileg a bálra tervezett, Káel Csaba rendezte operett műsor rendhagyó módon ezúttal szintén a szabadtéri színpadon lesz látható.

Idén nyolcadik alkalommal a Hagyományok Házával közösen megrendezi a város a prímásversenyt is. A megmérettetésen a hagyományos magyar népzenét játszó fiatal hegedűsök zenélnek, a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncert is lesz a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

Bár a 195. Anna-bál ugyan elmarad, a bálozni vágyó 18 éves balatonfüredi lányok nem maradnak le a patinás eseményről, hiszen a város meghívja őket a jövő évi Anna-bálba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor