Létrehozva: 2020.06.12.

Mint a filmekben: átöltözve tért vissza a tett helyszínére a gyilkos, így bukott le – Videó

Hasba szúrta áldozatát, majd átöltözve tért vissza.

Vitába keveredett két férfi Szarvason egy söröző előtt még tavaly július 12-én késő este. Mindketten vendégként italoztak a helyen, közben külföldi munkalehetőségről beszéltek. Az utolsó italát F. Krisztián nem tudta kifizetni, ezért azt mondta a pultos nőnek, hogy írja annak a számlájára, akivel beszélgetett. A nő ezt nem akarta megtenni, mire a férfi kiabálni kezdett, azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a sörözőt. Közben bizonygatta, hogy otthon milliói vannak, csak a sörözőbe nem akart sok pénzt vinni.

Fotó: police.hu

Eközben kiment az utcára, ahol szóváltásba keveredett a pultos nő élettársával, aki azért szólította meg, mert hallotta, hogyan beszélt a nővel. Vitatkoztak, összeverekedtek, és F. Krisztián késsel hasba szúrta a pultos nő élettársát, majd elmenekült a helyszínről. Hazament, átöltözött, majd újra visszament a sörözőhöz. A rendőrök a tanúktól kapott információk alapján így is felismerték és elfogták. A megszúrt férfi életveszélyes állapotban került kórházba, életét csak az azonnali műtéti beavatkozás mentette meg. A gyanúsított is megsérült, ő a dulakodásban könnyű sérüléseket szenvedett.

A letartóztatásban lévő 36 éves szarvasi F. Krisztiánt emberölés kísérlete miatt, míg a konfliktus időközben felépült másik résztvevőjét garázdaság elkövetésével gyanúsítják. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2020. június 11-én továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes