Létrehozva: 2020.06.03.

Így még nem láttuk az operatív törzs rendőr ezredesét!

Ritkán mosolyog és szinte soha nem visel civil ruhát Lakatos Tibor rendőr ezredes. Vajon most miért láthatjuk mégis így?

Az egész ország jólismeri a képernyőről Lakatos Tbor rendőr ezredest, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjét, aki mindig összeszedetten és határozottan beszél az operatív törzs sajtótájékoztatóin. Annál kevesebbet tudunk civil életéről. Most azonban nem várt helyen bukkantunk civil ruhás fotójára: Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár tette ki közös képüket, amin az ezredes civilt visel és mosolyog.

Lakatos Tibor 1996 óta áll a rendőrség hivatalos szolgálatában, magas szakmai felkészültséggel rendelkezik és fegyelmezett vezetőnek tartják. 2013 január elsejétől lett az ORFK Rendészeti Főigazgatóságának főosztályvezetője. Fertőszentmikósról származik és korábban a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójaként nagy szerepe volt a schengeni csatlakozásunkat követő határ menti együttműködés koordinálásában is.

A Ripost információi szerint számos végzettsége mellé az ezredes egy újabb diplomát gyűjtött be, államvizsgája tiszteletére öltözött civilbe, így fogadta Kovács Zoltán gratulációját is.

A képet itt nézheted meg.

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos