Létrehozva: 2020.06.30.

Idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? program

Július 1-jétől ismét útjára indul a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai program, amelynek keretében az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit augusztus végéig.

„A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta folyamatosan nőtt, úgy tűnt, hogy 2020 lesz a legjobb év, azonban a koronavírus-járvány miatt két hét alatt veszélybe került. A járványhelyzet után a turisztikai ágazat a kormány gyors intézkedéseinek köszönhetően életben maradt, de igazán újraindítani csak együtt tudják a szereplők” – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai programot beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy ezért is van szükség az ilyen kezdeményezésekre.

Elmondta, hogy a program alapját adó Kajla-útlevélben a gyerekek pecsétet gyűjthetnek, útvonalat tervezhetnek és az élményeikről is beszámolhatnak. Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A programhoz tartozik egy applikáció és honlap is, ahol további információk érhetők el.

Hozzátette: július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de igénybe vehető lesz a kedvezmény a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is.

Kiemelte, hogy tavaly nagyon népszerű volt a program: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg. Megjegyezte, hogy hamarosan elérhetőek lesznek a Kajla-körök is, amelyek gyerekeknek is szóló túrajavaslatokat tartalmaznak.

Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Kajla-útlevéllel és diákigazolvánnyal a MÁV és a GYSEV vonalain ingyen utazó gyermekek kísérői 33 százalékos kedvezményre jogosultak. A gyerekek díjmentes menetjegyeit a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV-applikáción keresztül is ki lehet váltani.

Hozzáfűzte, hogy a program keretében Kajla kutyával matricáztak be egy nagyteljesítményű TRAXX mozdonyt, amely Keszthelyig, illetve Nagykanizsáig közlekedik.

Szentkirályi Alexandra és a Kajla vonat (Fotó: facebook)

Felidézte, hogy a tavalyi programban a Balaton volt az egyik legnépszerűbb útirány a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Dunakanyar mellett.

Hangsúlyozta, hogy a nyári időszakban 75-85 százalékkal több vonat közlekedik a Balaton partjára, amely idén már Sátoraljaújhely és Győr térségéből is átszállás nélkül érhető el. A fővárosban pedig Kőbánya-Kispestről és a Keleti pályaudvarról is közvetlenül lehet utazni a Balatonhoz. A Keszthelyre közlekedő vonalon pedig – napi nyolc pár vonaton – étkezőkocsi is várja az utasokat.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Hol vagy, Kajla? programhoz idén is csatlakozott vállalat: július 15-étől a Magyar Posta ingyen szállítja a programban résztvevők Kajla-képeslapjait, és a posta a program logisztikai partnere is.

origo.hu

Falatnyi, csipkés melltartóban mutogatja melleit Schobert Lara - képek

ripost.hu

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

borsonline.hu

Összejött a Házasság első látásra és a Nagy Ő két sztárja? Kiderült az igazság!

mandiner.hu

Dagad az újabb botrány Ursula von der Leyen körül

metropol.hu

„Nem fogadjuk el a meztelenséget a kultúránkban” – Beszólt Meghan Markle-nek a nigériai first lady

vg.hu

A Primark felkészült a lopásokra, és kiderült, hogyan lehet kedvezményeket kicsikarni a kasszánál

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

lakaskultura.hu

A mosógépet nem a vízkő teszi tönkre: durva, mi okozza a bajt

ripost.hu

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Magyar Péter rendezvényei egyre agresszívabbak - itt a bizonyíték!

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

"Ahogy elvitték, egyből be is lökték háborúzni, meghalt" – Megszólaltak a Magyarországra menekült ukrán férfiak

INSIDER

Budai Gyula vesztegetés miatt tett feljelentést a Trippon-ügyben

INSIDER

Megerősítették Magyar Péter csoportjában: az ukrán háború miatt támogatják a sorkatonaságot

INSIDER

Brutális a dugó az M0-son, összetört autók vannak az úton