Létrehozva: 2020.06.19.

Fontos tudni: erre kell figyelni a BKK járatain a veszélyhelyzet megszűnése után

A rendelet visszavonása a diákigazolványok, a nyugdíjas és kisgyermekes bérletigazolványok, az álláskeresők bérlete és egyéb, utazáshoz szükséges dokumentumok és igazolványok érvényességét is érinti.

Véget ért a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet, a rendelet pedig több, utazáshoz szükséges dokumentum érvényességét is befolyásolja, amelyre érdemes figyelni a következő napokban – írja közleményében a BKK, amelyre a vg.hu hívta fel a figyelmet.

Fotó: Markovics Gábor

  • Bár a rendelet szerint az egészségügyi dolgozók csak a veszélyhelyzet idején utazhatnak díjmentesen, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a zavartalan átmenet biztosítása érdekében úgy döntött, hogy türelmi időt alkalmaz. Az egészségügyi dolgozók 2020. június 30-án, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, július 1-től, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel, vagy bérlettel használhatják a BKK járatait.
  • A diákok a 2019/2020-as tanév I. féléves matricájával érvényesített magyar diákigazolványokkal maximum 2020. december 15-ig, igazolhatják az utazási kedvezményre való jogosultságukat.
  • Azok a nyugdíjas, vagy kisgyerekes bérletigazolványok, amelyek a veszélyhelyzet ideje alatt jártak le (2020. március 11. – június 17. közötti időszakban), 2020. december 15-ig továbbra is használhatók.
  • Az álláskeresők bérletének kiváltására 2020. július 4-től újra a veszélyhelyzetet megelőző szabályok vonatkoznak, amelyekről a bérlet leírásában, vagy a BKK korábbi közleményében lehet olvasni.
  • Azok a magyar hatóságok által kiállított, személyazonosító igazolványok, útlevelek és kártyaformátumú vezetői engedélyek, amelyek a 2020. március 11. – július 3. időszakban járnak le, 2020.12.15-ig használhatók a 65. évüket betöltött személyek díjmentes utazására való jogosultságának igazolására, továbbá a teljes árú bérletekhez is.
  • origo.hu

    Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

    origo.hu

    A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

    life.hu

    Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

    hirtv.hu

    Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

    ripost.hu

    „Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

    vg.hu

    Mágneses vihar: Ausztriától Kínáig észlelték a sarki fényt – szombat este is érdemes lesz az égre nézni

    origo.hu

    Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

    mindmegette.hu

    A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

    ripost.hu

    Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

    INSIDER

    Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

    INSIDER

    Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

    INSIDER

    Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

    INSIDER

    Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

    INSIDER

    „Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

    INSIDER

    Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

    INSIDER

    Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot