Létrehozva: 2020.06.13.

Fegyverrel rontottak be a rendőrök a budafoki házba, 150 milliós drogbizniszt hiúsítottak meg – videó

Az újbudai rendőrök lecsaptak a 26 éves dílerre.

Szerző Ripost

Az újbudai nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve 2020. június 11-én kutatást tartottak egy budafoki családi házban, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott lakó férfi kábítószerrel kereskedik.

A nyomozók a házban elfogták a 26 éves Sz. Bencét, majd a kutatás során a házhoz tartozó garázsban egy szigetelt, nagyteljesítményű lámpákkal felszerelt helyiséget találtak, melyben 43 darab kannabisz tőből álló ültetvény volt. A házban a növények mellett közel 50 kilogramm szárított kannabiszt, 33 darab kábítószergyanús tablettát, 200 gramm hasist és közel 36 millió forintnak megfelelő forintot és valutát foglaltak le a rendőrök.

A 26 éves férfi a gyanú szerint otthonában nemcsak termesztette a kábítószert, hanem vevőkörét is ott fogadta. A rendőrök a férfinél tartott kutatást megelőzően négy kábítószer-fogyasztót fogtak el, akikről kiderült, hogy a náluk talált drogokat Sz. Bencétől vásárolták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az eljárás során megállapították, hogy a lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke megközelítőleg 150 millió forint. A rendőrök továbbá Sz. Bencétől vagyonvisszaszerzési célból lefoglaltak három nagyértékű kerékpárt és egy Volkswagen Golf gépkocsit is.

Az újbudai nyomozók a 26 éves férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A díler négy vásárlóját kábítószer birtoklás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, velük szemben szabadlábon hagyásuk mellett folytatja az eljárást a kerületi rendőrkapitányság.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára