Létrehozva: 2020.06.07.

Elképesztő, mi van a magyar eperföldeken – volt, ahol rendőrt hívtak

Minden eddiginél népszerűbbek a „szedd magad eperföldek”, akkora a roham, hogy volt, ahol rendőrt kellett hívni...

Sokan tartanak a mások által leszedett, árusított epertől, ráadásul így a gyümölcs származása is biztos. Már a múlt hétvégén tömegek lepték el az eperföldeket és idén is erre számítanak. A gencsapáti eperföldön annyian voltak, hogy a rendőrség is kiment megnézni, miért van annyi autó a 87-es főúton. Sajnos voltak, akiknek eper nélkül kellett távozniuk, nem jutott mindenkinek.

Tény: az árusok ritkán használnak lapátot, mert az töri a gyümölcsöt, és ugyanazzal a kézzel szedik dobozba vagy zacskóba, amivel a pénzt elveszik. Maszkot is ritkán viselnek, miközben előttük vannak a ládák.

„A korábbi években átlagosan 100-150 érdeklődő jött naponta. 12 év után ez volt az első, hogy egyetlen napon 700-800 ember jött„ – közölte az eperföld tulajdonosa. Váratlanul érte a helyzet, erre nem voltak felkészülve. A többi szedd magad eperföldön is nagy volt a roham, vannak, akik érésszünetet tartanak. Az érdi, a pilisvörösvári, a solymári, a budakalászi és mindkét pomázi eperföld szünetet tartott az újabb hétvégi roham előtt.

Mint ahogy a Ripost korábban megírta, a hazai eper lehet a járvány nyertese, mert a külföldi gyengébb minőségű és kevesebbet is hoznak. Ráadásul sokan nem bíznak az utak mellett árult eperben, és a járványveszély miatt is aggódnak.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot