Létrehozva: 2020.06.23.

Bombanő ecsettel: A modellkedés helyett a festészetet választotta Rebeka

Ha tehetné, a gyomaendrődi édesanya egész nap festene.

Minden adott lenne Lázár Rebeka számára, hogy modellnek álljon, ő azonban inkább a kreativitást választotta. És milyen jól is tette! A most 25 éves lányt már 19 éves korában is vonzotta a festészet, és mi tagadás: igencsak jól áll a kezében az ecset.

„Már gyermekkoromban is vonzott a rajzolás és a divattervezés, de egy idő után éreztem: a festészetben jobban tudnám kamatoztatni azt, ami bennem van. Egy festőművész tanár volt a mentorom, akitől sokat tanultam. Számomra olyan a festészet, mint egy meditáció, az önkifejezés egy formája, ami rendkívül kikapcsol” – újságolja a Borsnak.

Jelenleg egy szívet ábrázoló
mûvön dolgozik
Fotó: Czerki Gábor

Rebeka a Békés megyei Gyomaendrődön fogadta a Bors munkatársait a műhelyében, és rögvest elújságolta nekik: leginkább portrékat szeret festeni, az absztrakt művészetet pedig ötvözi a realizmussal.

„Általában rengeteg ötletem van, és nagyon jók a visszajelzések, egyre több megrendelést kapok, már-már alig győzöm. Magammal viszont nagyon kritikus vagyok. Nagyon szeretem a régi festők munkáit, Salvador Dalí az egyik kedvencem. Az egyik képemet a kis­fiamról festettem, ez is egy portré. Egy komolyabb festmény általában 4 napot vesz igénybe. Ceruzával megrajzolom az alapot, majd megfestem a kontúrokat, végül a részleteket puhább, vékony ecsetekkel. Persze, hagyni kell időt a száradásnak, ezért is hosszabb a folyamat. Nagyon szeretek a színekkel játszani, főleg az emberi bőrhöz hasonló tónusokkal, ügyelek a részletekre” – teszi hozzá az egygyermekes édesanya, aki éppen a vízparton egy szívet ábrázoló festményen dolgozott, rovatmotívumokkal kiegészítve.

Rebeka és a kisfiáról készült portré
Fotó: Czerki Gábor

Rebeka a jövőben is a festészetben képzeli el magát, ami egy valóságos szerelem a számára. És mi tagadás: szemmel láthatóan igencsak tehetséges!

A 25 éves Rebeka 19 éves kora óta tanulja a
festészetet, rengeteg ötlete van, és nagyon
jók a visszajelzések a mûveirôl
Fotó: Czerki Gábor

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk