Létrehozva: 2020.05.29.

Magukba roskadva ültek: ezt mondták a Deák téri késelés áldozatának barátai – videó

Megemlékezést szerveztek a Deák téri kettős gyilkosság áldozataiért a tragédia helyszínén.

A fiatalok iskolatársak voltak.

„Fradista vagyok, ő pedig Újpest drukker volt, de ebből semmilyen eltérésünk nem volt, mert a magyar zászló mindenkit összeköt, aki futballszurkoló„ nyilatkozta a barát a Borsnak, majd elárulta, legutóbb is egy futballmeccsen találkozott elhunyt barátjával.

A késelés áldozataira csütörtök este emlékeztek a gyilkosság helyszínén.

A meggyilkolt fiúkat, akik az Újpest és a REAC szurkolótáborához tartoztak, az egész futballdrukker-társadalom gyászolja, és persze az okokat keresik. A fiúk ismeretségi körében úgy tudják: Cs. Krisztián, J. Marcell és J. Dániel beszólogatott a két áldozat, K. Gergely és M. László társaságában tartózkodó lányoknak – tudta meg a Bors. Gergő és Laci a lányok védelmére keltek, megkérték a suhancokat, hogy hagyják őket békén, de ez csak olaj volt a tűzre. Szó szót követett, a végeredményt pedig már mindannyian ismerjük: Gergőt és a nála öt évvel fiatalabb barátját, Lacit a vád szerint Cs. Krisztián halálra késelte.

origo.hu

Filmet forgatnak a Budapest belvárosában, több utcát lezárnak

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke lányt szeret: fotókon Szoboszlai Dominik barátnője

hirtv.hu

A Financial Times magasztalja Magyarországot

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

magyarnemzet.hu

Akkor hacacáré lesz Budapest mellett a hétvégén, hogy már szerdán forgalomkorlátozásra kell számítani

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Döbbenetes: A léleklátó tudta, hol van a verőcei tragédia utolsó áldozatának teste

INSIDER

Újra startol a családosok üdültetése

INSIDER

Elképesztő égi jelenséget vettek fel Szigetvár mellett - Fotó

INSIDER

Kullancs és szúnyogriasztószer: melyiket vegyük és melyiket ne?