Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.04.03.

Koronavírusosok közé zárták a luxushajón a magyarokat

Álommunkának indult, de rémálommá vált a négy magyar útja.

A négy táncos fiatal a Rhapsody of the Seas nevű luxushajó foglyai.

„Vigyetek haza„ – kéri Stana Alexandra, aki párjával, Köcse Györggyel a hajón ragadt, és fogalmuk sincs, hogy fognak hazajutni. A fiatalok kiemelt táncospárként kaptak munkát a hajón, estéről estére fergeteges műsorral kápráztatták el az embereket, amellett, hogy rengeteg gyönyörű dolgot láttak a világban mindeközben.

Képünk illusztráció!
Fotó: 123rf

„Nem is tudom pontosan, mikor tört ki a vírus, és hogy terjedt el ilyen gyorsan, de jó ideje tudjuk, hogy jelen van. A mi hajónkon egészen addig jöttek-mentek az emberek, ameddig már több, másik hajón is megjelent a vírus” - emlékszik vissza a Borsnak Alexandra.

Nemrég a cég bejelentette, hogy a világjárvány miatt leállnak egy hónapra.

„Ettől függetlenül március 14-én, amikor már egész Olaszország karanténban volt, új dolgozókat engedtek fel a hajóra. Ők a világ minden pontjáról érkeztek, többen Európából” – meséli a fiatal lány. S bár az utasokat leszállították, a 200 dolgozónak fent kellett maradni a hajón.

„Egy hétig semmi gond nem volt, remekül szórakozott mindenki: semmi munka, medencézés, mozizás. De egy hét után nyilván felmerült mindenkiben a kérdés, hogy miért is nem mehetünk haza? Ekkor a vezetőség bejelentette, hogy a tampai határőrség nem adott zöld utat a nem amerikai állampolgárok hazamenetelére, ugyanis nem telt le a két hét az utolsó utascsoport leszállásától számítva” - mondja Alexandra.

„Aztán a második hét is eltelt, az emberek egyre idegesebbek lettek, a dolgozók lökdösődtek egymással, és egyfolytában telefonáltak, hogy valamilyen megoldást találjunk. Ekkor az étel már fogyóban volt, nem maradt fogkrém, sem vécépapír.„

Alexandra, aki csak haza szeretne jutni, elmondta, hogy mivel felmerült a gyanú a napokban, hogy egyikük a hajón koronavírusos, így a közös programoknak vége lett. Majd a kapitány meg is erősítette, hogy a fedélzeten több fertőzött is van, ezért mindenkinek 16 napig a kabinjában kell maradnia.

origo.hu

Nagy bejelentést tett az OTP Bank - ez minden ügyfelet váratlanul ért

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

vg.hu

Órákon belül megzavarodhat az internet és a GPS – közeleg a mágneses vihar, infografikán mutatjuk

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt