Létrehozva: 2020.03.10.

Koronavírus: két beteg áll megfigyelés alatt Egerben

Svájcból érkezett haza két nő, most az egri kórházban megfigyelés alatt állnak.

A Markhot Ferenc Kórház felkészült az esetleges koronavírus-fertőzések kezelésére, a betegek biztonságban vannak az egri intézményben – jelentette ki hétfő esti sajtótájékoztatóján a kórház főigazgatója.

Fotó: MTI

Vácity József hangsúlyozta: jelenleg a legfontosabb feladat a koronavírus-fertőzések és a járvány megelőzése, amelyek kapcsán az egri gyógyító intézmény teljesítette feladatát. Emellett „minden tekintetben felkészült a betegség esetleges szélesebb körű előfordulásának kezelésére is” – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a látogatási tilalom bevezetésével garantált a kórházban kezelt betegek biztonsága. A Markhot Ferenc Kórház felkészült a rendelkezés betartatására, a portaszolgálat és a vagyonvédelem megerősített létszámmal működik – jelezte.

Kérdésre közölte:

az intézményben jelenleg nincs olyan beteg, akinél kimutatták volna a koronavírus jelenlétét. Két nő van megfigyelés alatt, ők Svájcból tértek haza a napokban.

„Célzott laborvizsgálatot végeznek, a mintákat a Nemzeti Népegészségügyi Központba küldik tovább„ – mondta, hozzátéve: ebből állapítják meg vagy zárják ki a koronavírus-fertőzést.

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó