Létrehozva: 2020.03.03.

Ezért nem bánta meg Azurák Csaba, hogy engedett lányai kérésének

Lakva ismerszik meg a másik – tartja a mondás, ám ez nemcsak embertársra, de négylábúra is érvényes. Az egykori tévés, a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója családjával egy éve fogadott örökbe egy Illatos úti kutyust. Rozi mindnyájuk életét megváltoztatta.

Azurák Csaba hitelességéhez nem fér kétség. Az egykori tévés, aki a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója, nemegyszer állt a Vigyél haza! alapítvány mellé és támogatta annak munkáját. Nem is volt kérdés, hogy ha kutyával bővülne a család, akkor mindenképpen egy kis árvát fogadnak örökbe. S ennek az örökbe fogadásnak immár egy éve.

Csaba rögtön egy vallomással indít: „A legjobb dolog, ami velünk történhetett, hogy Grétivel beadtuk a derekunkat a gyerekeink, Hanna és Zsófi egyre erősödő „kutyalobbijának” és megismertük Rozit.”

Fotó: Facebook

Majd arról beszél, mit is jelent a megismerés. „Napról napra egyre jobban megtanultuk a jelzéseit, minden rezdülését ismerjük már. Hihetetlenül intelligens kislány, aki pillanatok alatt megszerettette magát velünk és a családunk többi tagjával, a barátainkkal, a szomszédainkkal. A legnagyobb természetességgel jár-kel a lakásban, olyan, mintha mindig is itt élt volna köztünk. Összehaverkodott a tengerimalackákkal, érdeklődve szagolgat mindent, de sosem tolakodva. Imádja, ha mind a négyen tudunk kimozdulni vele, a Margit-sziget a legnagyobb kedvence. A kisebb kutyákkal remekül kijön, a nagyobbaktól tart, őket nagy ívben kerüli, vagy megugatja. Ezen dolgoznunk kell még, de igyekszünk oldani ezt a félelmét.”

origo.hu

Őrjöngve szidta a bírót a Bayern sztárja, Kassai Viktornak is üzent a BL-kudarc után

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből

INSIDER

Szervezhetsz szabadtéri programokat a hétvégére? - most kiderül, hogy mi vár ránk az időjárásban

INSIDER

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek

INSIDER

Örömhír az autósoknak: nagyot esik az üzemanyag ára pénteken