Létrehozva: 2020.03.11.

Erika hasfelmetsző szomszédja tartja magát az áldozatnak

Húsz centi hosszan felvágta a nő hasát, de tagadja bűnösségét.

Plexidarabbal életveszélyes sérülést okozott szomszédasszonyának egy férfi, aki a műanyagdarabbal hasba szúrta Erikát 10 centiméter mélyen és 20 centiméter hosszan. A sérülést az orvosok 5 teljes órán át operálták, most pedig tegnap megtartották az ügy előkészítő ülését.

Képünk csak illusztráció!

A férfi ügyvédje szerint védence önvédelemből cselekedett, hiszen a szúrás előtt Erika lefújta gázspray-vel. A vádirat szerint viszont pont fordítva történt: előbb szúrt a férfi, csak ezután használta a gázsprayt Erika. Az ügyvéd szerint ráadásul Erika gyakorlott harcművész, aki pont azt tanulja, hogy kivédjen egy efféle támadást, ám az, hogy ezzel pontosan mire akart célozni, nem derült ki.

„Egyszerűen nevetséges és felháborító, amiket az ügyvéd a tárgyaláson mondott. A végén még kiderül, hogy saját magamat szúrtam hasba. Döbbenetes, hogy mit megengednek maguknak egyesek a bíróságon, ahol csak az igazságot szabadna elmondani. E miatt az ember miatt tönkrement az egész életem, a halál széléről hoztak vissza az orvosok, és még ő van egy agresszív, őrjöngő asszony áldozatának beállítva. A vádirat, a hazugságvizsgálat, minden engem igazol, de úgy tűnik, nekik ez is kevés. Annak az egynek örülök, hogy mivel nem ismerte be a bűnösségét, ezért folytatódik a tárgyalás, és reményeim szerint ez az ember megkapja a méltó büntetését. Ha van igazság a földön, hosszú börtönévek várnak rá, amit meg is érdemel„ – reagált a tárgyalóteremben történtekre a Blikknek Glancsák Erika, aki a támadás miatt az állását is elvesztette, az élete pedig már soha többé nem lesz ugyanolyan.

origo.hu

Szoboszlai Dominikot figyelmeztették Liverpoolból: ilyet többet nem tehet

ripost.hu

Katalin lett a célpontja? Sunyi tervet eszelt ki Meghan Markle

metropol.hu

„UFO vihette el őket" – sokak szerint földöntúli erők csaptak le a budai luxusvilla lakóira

vg.hu

Történelmi üzlettől eshet el az OTP, bődületes osztalék lehet a vége

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

hirtv.hu

Von der Leyen búcsút inthet az elnöki székének

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

mindmegette.hu

Hidratál, és fényvédőként is alkalmazható a nyár legnépszerűbb gyógynövénye

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy szerelmi élete felfordul

ripost.hu

"A pénzért bármit?" - 72 éves milliomossal jár a 24 éves egyetemista

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

Rendőrök jelentek meg a 4 éves újbudai lány szülinapján: „Sírógörcs tört rá”

INSIDER

Újabb hatalmas elismerést zsebelt be Karikó Katalin

INSIDER

Elítélték a legalacsonyabb magyar betörőt - 73 évesen ennyit kapott

INSIDER

Elképesztő látványban lehet részed a hétvégén a fővárosban!