Létrehozva: 2020.02.13.

Mi lehet ez? Fényes kúp ragyog az égen

A Ripost több olvasója is felhívta a figyelmünket egy nagyon érdekes jelenségre, amely mostanában látható az égen, napnyugta után. A fényes, kúp alakú képződményről egy csillagászt kérdeztünk.

„Ilyenkor, általában január és március között, napnyugta után egy homályos, fényes, kúp alakú képződmény látható az égen, amely Magyarországról nézve kicsit balra dől. Ez az ősidők óta látható „Állatövi fény”, melynek sávját az állatövi csillagképek jelölik ki. Rengeteg poranyagot tartalmaz, még a Nap őstörténetéből„ – mondta a Ripost-nak Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára. Mint hozzátette: a gyönyörű jelenség csak fényszennyezéstől mentes területről látható.

Fotó: csillagaszat.hu / Schmall Rafael

A csillagász elmondása szerint az „Állatövi fény” szeptembertől novemberig is látható, ám akkor hajnalban, pirkadat előtt. Ráadásul ebben az időszakban ez a fényes kúp jobbra dől. Mizser Attila érdekességként azt is megemlítette: ha valaki az egyenlítőnél nézné ezt a fényes kúpot, akkor azt látná, hogy teljesen egyenesen áll.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn