Létrehozva: 2020.02.27.

Hazahozhatják a Tenerifén rekedt magyarokat

A külügy mindent megtesz annak érdekében, hogy a tenerifei szállodában karanténba került magyarok hazatérhessenek.

A spanyol fél arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, elképzelhető, hogy lehetővé teszik a koronavírus miatt lezárt tenerifei szálloda elhagyását a nem spanyol állampolgárok – jelentette be a tárca tájékoztatásért és Magyarország (KKM) nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás elmondta: a KKM arra utasította a helyszínen tartózkodó tiszteletbeli konzult és a Madridból odaérkezett konzult, hogy „kezdjenek el beszélgetni” a szomszédos országok megbízottaival arról, ők szervezik-e állampolgáraik hazahozatalát.

Az államtitkár közölte azt is, tájékoztatta a spanyol elképzelésről az operatív törzset, és Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, „ha az a járható út”, akkor Magyarország fog repülőt küldeni az öt magyarért.

 

origo.hu

Ennél undorítóbb embert nem láttam, a családjával is mit csinált? - ezt mondják a magyarok a Fidesz-szavazókat állatozó Magyar Péterről - videó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

mandiner.hu

Többszörösen is megdöbbentett Magyar Péter meghökkentő viselkedése, pofátlansága, egyre agresszívebb stílusa

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. június 1.: A Kos felpörög, az Oroszlán meghúzza a határokat szombaton

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Itt vannak az első képek: már most gyűlik a tömeg a Békemenetre

INSIDER

Ha Gmailt használsz, erről tudnod kell!

INSIDER

"Házhoz megy a kaszás" - Egy ország imádja a magyar vállalkozó humoros hirdetését

INSIDER

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás