Létrehozva: 2020.02.29.

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség Budapest belvárosába – videó

Az akcióban 95 rendőr vett részt, a társszervektől 48-an segítették őket.

Újabb komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapest belvárosában – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a társszervekkel együttműködve péntekről szombatra virradó éjszaka ismét ellenőrzést tartottak V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.

Az ellenőrzés olyan terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére terjedt ki, amelyeket a turisták sűrűn látogatnak. Az akcióban 95 rendőr vett részt, a társszervektől 48-an segítették őket.

A járőrök és a nyomozók 317 embert igazoltattak, nyolc autóst, valamint 9 szórakozóhelyet ellenőriztek. A rendőrök hét embert fogtak el, többek között kábítószer birtoklása, kifosztás, garázdaság és körözés miatt. Egy taxisofőrt is elfogtak órapörgetés (információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás) gyanúja miatt.

A rendőrök egyébként a társszervekkel együtt összesen 39 taxist ellenőriztek, a társhatóságok nyolc esetben kezdeményeztek eljárást: két sofőrnek vezetői engedélye, másik kettőnek drosztengedélye nem volt, három taxis nem adott nyugtát, egy taxinak pedig nem volt érvényes műszaki vizsgája.

A BRFK azt írta, hogy a társszervekkel közreműködve – előre be nem jelentett időpontokban – tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest Belvárosában.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Kukoricaligába igazolt a magyar labdarúgó-válogatott hőse

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes