Létrehozva: 2020.01.19.

Ezt az ősi kincset találták a szolnoki Kombájn utcában

Szkíta kori, a Kr.e 7.- 4. század közepéről származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy üzemcsarnok építését megelőző feltárás során.

A mintegy 1400 négyzetméteren, a Kombájn úton már véget ért feltárás helyszíne egy középső vaskori lelőhely és a Vekerzug-kultúrához tartozik, amely a Krisztus előtti 7. századtól a 4. század közepéig volt domináns az Alföldön.

A középső vaskori települések általában szórványos szerkezetűek, tanyasi jellegű telepek voltak, ezért is szerencsés, hogy a feltárás helyszínén épp egy ilyen település nyomaira bukkantak.

Szolnok, 2013. április 28.
A Damjanich János Múzeum épülete, a város szívében található Kossuth Lajos téren.
MTVA Fotó: Váli Miklós

„A feltárt szkíta kori települést három árok vette körbe, amelyek közül az egyik csaknem egy méter mély volt. Emellett találtak egy földbe süllyesztett padlójú, két helyiségből álló, ritkának számító épületmaradványt, valamint cseréptöredékeket” – közölte Kovács Péter, múzeum igazgatója. – Utóbbiak egyik része korongon készült, köztük találhatók a leginkább a mai levesestálakhoz hasonló tálak. A kézzel formáltak többsége viszont különféle főzőedény, fazék. A míves tárgyakon díszítőelemként bütykök és ujjbenyomások látszanak, míg az egyik apróbb töredéket grafitos fényezés és besimított hálóminta díszíti.

A leletanyagot már megtisztították, feldolgozták a múzeum raktárában, a cserépleleteket hamarosan leltárazzák. Terveik szerint megjelenik még idén egy tudományos cikk a múzeum évkönyvében a leletekről, valamint egy ismeretterjesztő anyag is a Damjanich János Múzeum régészeti blogján. Korábban ugyanis nem ismertek Szolnokon településrészletet a középső vaskorból.

 

origo.hu

Elképesztő dolgok derültek ki a befektetőkről, akik kirúgják Dárdai Pált a Herthától

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

A tudósok végre elárulták: ebben az évben találkozhatunk az idegenekkel

magyarnemzet.hu

Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!