Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.16.

Tönkretette a házasságot a lottónyeremény, a szegedi férj aljas dolgot tett

Több százmillió forintot nyert a házaspár, majd lassan megromlott a házasságuk, a férj pedig eltitkolta, hogy mennyi pénzük van még.

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, aki 2017-ben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét, mintegy 260 millió forinttal károsítva meg őt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett.

A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és autókat vásárolt. Időközben azonban házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kérte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyeremény maradékából őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, holott a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott vállalta, hogy átutalja feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, a nő cserében lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje becsapta, valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.

A nő az eljárás során az őt ért, mintegy 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő – tudatta az ügyész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete