Létrehozva: 2019.12.22.

Különleges ősmaradványokat találtak a Mecsekben

130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel most.

A felfedezésről a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézete oktató-kutatójának, Bujtor Lászlónak és szerzőtársának, Vörös Attila Széchenyi-díjas tudósnak jelent meg publikációja Európa vezető őslénytani szaklapjában.

A Cambridge University Press kiadványában, a Journal of Paleontology folyóiratban megjelent anyag nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő az intézmény szerint, magyar kutatók pedig első ízben publikáltak a rangos folyóiratban.

A fellfedezés jelentősége, hogy a leírt új fajok is alátámasztják azt a korábbi kutatásai alapján feltárt tényt, hogy a mintegy 130 millió éves lelőhely különleges, világviszonylatban is figyelemreméltó őskörnyezet lehetett. A kutatásban szereplő valamennyi brachiopoda faj példányai az átlagnál 30-70 százalékkal nagyobbak.

„Mivel ma csupán néhány száz fajuk él, míg százmillió évekkel ezelőtt több ezernyi, kutatásuk segít megérteni földtani múltunkat, tisztázni szerepüket a múlt élő rendszereiben, s ez segíthet megérteni a jelenben zajló földtani-biológiai folyamatokat is„- közölte a kutató.

Bujtor László elmondta, hogy a részeredmény egy hosszú, több évtizede zajló kutatás eddigi csúcspontja. Megtudtuk: újabb publikációk készülnek az általa gyűjtött anyag alapján, s azok ugyancsak rangos nemzetközi folyóiratokban kapnak nyilvánosságot hamarosan.

origo.hu

Elképesztő: már Amerikában is Szoboszlairól beszélnek

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

metropol.hu

Lehull a lepel: a magyarok azonnal megváltoztatták Németországot

mandiner.hu

Németország a magyar álláspont mellett döntött – a kancellárnak máris magyarázkodnia kell

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf ma kárpótolhatja társait, ha már az olimpia nem volt fontos

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

astronet.hu

Nyári angyalhoroszkóp 2024: ezt üzeni neked az őrangyalod!

ripost.hu

Még a rutinos sofőrők is megbukhatnak ezen a KRESZ-teszten – te vajon átmész?

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Vastag Csaba felesége bevallotta: Ciki vagy nem, de én még sosem…

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

"Csak annyit kértem, tartsák rendben" – Ildikó segíteni akart a tűzeset károsultjainak, de rosszul sült el a jótékonykodás

INSIDER

"Versenypályának használják ezt az egyenest" – Felelőtlen gázpedál huszárok okoztak balesetet Érden

INSIDER

Szijjártó Péter: Magyarországon elképzelhetetlenek a Nyugaton látott antiszemita jelenetek

INSIDER

Ennyit kell fizetni az autópálya használatáért annak, aki külföldre megy nyaralni

INSIDER

Dráma Baranya vármegyében: túszejtőhöz vonult ki a TEK - videó!