Létrehozva: 2019.12.28.

Így töltötte a karácsonyt az ukrán kapitány a börtönben

Nem véletlen, hogy Jurij C.-nek a rácsok mögött kellett töltenie a karácsonyt. Ilyenkor ugyanis jelentősen nő a szökési kísérletek száma, az addig együttműködő elítéltek is megpróbálnak hazajutni a szeretteikhez. Az ukrán kapitány most megismerkedhetett a magyar karácsonyi hagyományokkal: a többi rabhoz hasonlóan halászlevet, töltött káposztát és bejglit kapott szenteste.

Jurij C. és a családja számára sérelmes, hogy éppen karácsony előtt küldték ismét a rácsok mögé a Hableány tragédiájának okozásával vádolt kapitányt. Ez azonban a szakértő és az ügyvédek szerint nem véletlen. A pert tárgyaló bíró ugyanis biztos akart lenni abban, hogy a 28 emberéletet követelő baleset ügyének tárgyalásakor jelen lesz a vádlott.

Fotó: MTI

„Karácsony előtt minden fogvatartott nagyobb késztetést érez a szökésre, hiszen ők is a családjuk körében szeretnének lenni. Akármilyen együttműködő valaki máskor, az ünnepek alatt hajlamosabb a normák megszegésére„ – magyarázta a Ripost-nak Végh József kriminálpszichológus. – Ebben a konkrét esetben nagyon is érthető az ügyészség és a bíróság álláspontja. A magyar börtönökből nem könnyű megszökni, de a bűnügyi felügyelet esetében már nem ez a helyzet.

Ugyanezt gondolja a sértett képviselője is

„Az ügyész kilenc év börtönt ajánlott beismerés esetén a kapitánynak, amit ő nem fogadott el. Ennek jelzésértéke van, azt üzeni, hogy ártatlannak tartja magát. Viszont, ha elítélik, nem valószínű, hogy ennél kevesebbet fog kapni, inkább többet. 28 emberélet nagyon sok, átérezhető az elhunytak családjának gyásza, főleg most, karácsonykor. És még ha csak a kétharmadát tölti ki, az akkor is 6 év, egy most 64 éves embernek” – fejtegette dr. Sógor Zsolt.

Fotó: Ripost/Sulyok László

„Véleményem szerint a bíró biztos szeretett volna lenni abban, hogy nem kell a vádlott nélkül tárgyalnia.”

Jurij C.-nek a május 29-én történt, 28 halálos áldozatot követelő hajóbaleset után kétszer is sikerült kikerülnie a rácsok mögül, hogy egy bérelt luxuslakásban várhassa, amíg az eljárás befejeződik. Egyszer nyáron, alig két héttel a Hableány-tragédia után került bűnügyi felügyeletbe mintegy másfél hónapra, majd legutóbb november közepén, amikor lezárták a nyomozást. Az ügyészség azonban, amikor november 28-án vádat emelt, egyúttal indítványozta a letartóztatását, szökés és elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkozva.

„Az ügy iratai ilyenkor ahhoz a bíróhoz kerülnek, aki később ítélkezni fog majd” – magyarázta az eljárást az ügyvéd. „Bár a döntése nyilván rosszul érintette a vádlottat, úgy gondolom, jobban jár így, hiszen legalább telik a büntetése.„

S hogy milyen volt a kapitány karácsonya a rácsok mögött?

„A magyar büntetés-végrehajtási szervezet számtalan programmal, csoportfoglalkozással, filmvetítéssel, előadással biztosítja, hogy a fogvatartottak közelebb kerüljenek a karácsonyi ünnepkörhöz” – nyilatkozta a Ripost kérdésére Orosz Zoltán, a Büntetés-Végrehajtási Országos Parancsnokság szóvivője.

„Országszerte tartottak szentmisét, az egyházi vezetők fontosnak tartják, hogy a karácsonyi áldás és a szentírás eljusson azokhoz, akik az elkövetett bűncselekményük miatt szeretteiktől, családjuktól távol töltik az ünnepeket. Karácsonykor kivétel nélkül minden elítélt asztalára ünnepi menü került: hal, bejgli, rántott hús vagy töltött káposzta. Sőt, az intézmények is ünnepi díszt kaptak: fenyőágakkal, díszekkel tették színesebbé a körleteket a fogvatartottak, akik karácsonyfát is állítottak a közösségi helyiségekben, a zárkacsarnokban, a könyvtárban, de arra is volt lehetőség, hogy a saját zárkájukban fát állítsanak.”

Fotó: 123RF

Hozzátette: a jó magaviseletű elítélteket az ünnepek alatt soron kívül meglátogathatják családtagjaik.

Mindez Jurij C.-re is vonatkozott, akkor is, ha esetleg nem a Gergely-naptár szerint ünnepli a karácsonyt. Az ortodoxok ugyanis január 6-án és 7-én emlékeznek meg Jézus Krisztus születéséről.

 

origo.hu

Ez volt Tompos Kátya egyik utolsó üzenete

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

borsonline.hu

Egyedül is teljesek: 4 csillagjegy, akinek nincs szüksége párra a boldogsághoz

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

metropol.hu

Dárdai Pál még egyszer, utoljára odacsapott a Herthával: ennek csodájára jár a futballvilág

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Eltűnhet a föld színéről a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó