Létrehozva: 2019.12.04.

Fogakat talált az édesanya a Pennys disznósajtban

Kislánya kedvencét, a disznósajtot vásárolta meg a Penny-ben, de legnagyobb rémületére két fogat találtak benne. Minden bizonnyal az állat foga kerülhetett az eledelbe, de az előkerült fogak ránézésre valóban egy gyermek tejfogaira hasonlítanak.

Szerző Forgács Ági

Borzalmas élményben volt része annak a fiatal édesanyának, aki a bátorterenyei Penny Marketben disznósajtot vásárolt lányának. Falatozás közben két fogat is talált a sajtban – vélhetően a sertés fogait, a disznósajt ugyanis a sertés fejéből készül. A megdöbbent édesanya a Facebookon osztotta meg a fotót a két fogról.

Nem ő az egyetlen, akivel előfordult ez a kellemetlen meglepetés. Az albertirsai Csőke Erzsébet a ceglédi Penny Marketben fogott ki olyan disznósajtot, amiben fogakat talált. „Biztos vagyok benne, hogy a sertés foga volt benne. 1-2 hónapja történhetett, a Dárdás márkájú sajtot vásároltam” – mondja Erzsébet. A Dárdás a Penny Market sajátmárkás terméke. A „Karát” jelzővel a drágább húsaikat jelölik, a „Dárdás” az olcsóbb kategória.

Mint a Ripost megtudta, a Penny már vizsgálódik az ügyben.

„A Penny Market minden esetben komolyan veszi a vevői visszajelzéseket és kivizsgálja azokat. A szóban forgó termék miatt megkerestük a panasszal élő vásárlót is, akit ügyfélszolgálatunkhoz irányítottunk, az adott élelmiszer kivizsgálását megkezdtük. Ha tudunk további tájékoztatást adni, a vevőnknek közvetlenül jelezni fogjuk”

- közölte lapunkkal a Penny Market.

 

Tényleg belekerülhet fog a disznósajtba! Utánajártunk, és a hatóság arról tájékoztatta lapunkat, hogy bizony elképzelhető, hogy belekerül egy-egy a fog a disznósajtba. „A disznósajt egy olyan húsipari termék melynek az alapját a sertésfej képzi. Az abból származó pofahús, bőrke kerül bele a fűszerekkel együtt aprított formában a természetes vagy mesterséges burkolóanyagba. Az előállítás során a nyers sertésfejeket hosszan főzik a főzőüstökben, majd a főzést követően a fejcsontokról eltávolítják a bőrt és a rágóizmokat. Ennek során előfordulhat, hogy az állcsontokból a hosszú főzés következtében egy- egy fog kiesik, melyet nem vesz észre az a dolgozó, aki a bőrke és hús aprítását, továbbá a disznósajt töltését végzi, és így az belekerülhet a disznósajtba. A betöltött disznósajtot további főzést követően hűtik és préselik. A disznósajt szeletelt formában is kerül – kisebb mennyiségben – a kereskedelembe. Annak valószínűsége, hogy az ilyen szeletelt termékben esetleg egy fogat talál a vásárló, szinte elképzelhetetlen. A darabolt disznósajtok esetében azonban előfordul egy-egy ilyen reklamáció” – közölte lapunkkal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).  

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak